Filléres jeggyel csábítanak vonatra

Három hónapra csaknem ingyenessé, havi kilenceurós bérlettel elérhetővé teszi a német kormány a helyi és a regionális közösségi közlekedést. Azt szeretnék, hogy az emberek hagyják otthon az autójukat. A vasutasok zsúfoltságtól és káosztól tartanak.

2022. 05. 01. 11:55
München, 2021. augusztus 11. Utasok várakoznak szerelvényre a müncheni vasúti fõpályaudvaron 2021. augusztus 11-én. A Deutsche Bahn vasúttársaság mozdonyvezetõinek szakszervezete (GDL) a teherszállításban augusztus 10-én 19 órakor, a személyszállításban augusztus 11-én hajnali két órakor kezdett 48 órás sztrájkot. A GDL 3,2 százalékos béremelést és a koronavírus-járvány megpróbáltatásai miatt 600 eurós prémiumot követel, a bérmegállapodást pedig 28 hónapra kötné meg. MTI/EPA/Lukas Barth Fotó: Lukas Barth
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átalánydíjas tömegközlekedési jegy bevezetését határozta el a német szövetségi kormány. A németek kilencven napon keresztül havi kilenc euróért használhatják a tömegközlekedés minden formáját – tette közzé a Railtech.com

A bérlet júniusban, júliusban és augusztusban lesz érvényes a regionális vonatokon, villamosokon, metrón és autóbuszokon egész Németországban.

Berlin azt reméli, hogy ez arra ösztönzi majd az embereket, hogy az autójuk helyett gyakrabban használjanak tömegközlekedést, így csökken az üzemanyag-fogyasztás. A Zöldek üdvözölték a lépést, mondván, a tömegközlekedés most valószínűleg olcsóbb lesz, mint a német történelemben bármikor.

A korszerű járművek Magyarországon is sokakat csábítanak a vasútra Fotó: Havran Zoltán

A kilenceurós jegy az energiaköltség-csökkentési csomag egyik eleme, amelyről a szövetségi kormány március végén hozott elvi döntést. Az utasoknak – beleértve az ingázókat és azokat is, akik már régóta bérletet használnak – nem lesz bonyolult az ügyintézés. Június 1-jétől mindannyian élvezhetik a kilenceurós jegyet anélkül, hogy bármit tennének.

Az értékesítés a tervek szerint június 1-jén kezdődik. A kedvezményes időszak várhatóan augusztus 31-ig tart. A kilenceurós jegy egy naptári hónapra érvényes. A jegyet a jegykiadó automatáknál és a pénztárnál, illetve online is meg lehet majd vásárolni. A kilenceurós jegy a helyi és regionális közlekedésben érvényes egész Németországban. Ez azt jelenti, hogy ha Berlinben, Augsburgban vagy Münchenben vesz valaki ilyen jegyet, az magában foglalja a Deutsche Bahn regionális vonatait, valamint az összes magánvasutat. A kilenceurós jegy azonban nem érvényes távolsági utazásra.

A korlátlan havi bérlet kétségkívül nagyon vonzó ajánlat. 

Mivel az utasok az egyébként érvényes árak töredékéért közlekedhetnek vele egész Németországban, valószínűleg nagyon sokan fogják használni.

Ez azt jelenti, hogy a vonatok és a buszok időnként valószínűleg zsúfoltak lesznek. Egy képviselő szerint a Deutsche Bahn alkalmazottai tartanak a tömegtől a vonatokon és a peronokon. A német vasúttársaság munkatársai szerint különösen a turisztikai szempontból kiemelt helyszíneken válhat zavaróvá a csúcsforgalom. Ezért további alkalmazottakat szeretnének bevetni, hogy mindenhol biztosítsák a zökkenőmentes működést és megakadályozzák a káoszt – olvasható a Bayerischer Rundfunk honlapján.

A Deutsche Städtetag, a Német Városok Szövetsége szerint még nem tisztázott teljesen a kedvezmény állami támogatása, és milliárdos finanszírozási hiánytól tartanak. Több pénzt követelnek a szövetségi kormánytól a többletköltségek fedezésére: a kormány 3,7 milliárd euróval tervezi növelni a helyi tömegközlekedéshez való hozzájárulást, ami szerintük fedezné az akciós tömegközlekedési bérlet költségeit is. A városok ernyőszervezete szerint ez az összeg nem elegendő a költségek kompenzálására, és 1,7 milliárdos hiányt valószínűsítenek.

Az átalánydíjas jegyek szélesebb segélycsomag részét képezik, amelynek célja egy átlagos német polgár megélhetési költségeinek csökkentése.

Ez magában foglalja az állampolgároknak szóló egyszeri kifizetést az energiaszámlák rendezése érdekében, és az üzemanyagok adótartalmának átmeneti csökkentését. Az energiaadó csökkentésére vonatkozó döntést azonban többen vitatják. A hónap elején az Allianz pro Schiene, a német nonprofit vasúti közlekedési szövetség arra kérte a kormányt, hogy ne hajtsa végre az intézkedést. Azzal indokolták kérésüket, hogy az emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy az energiahatékony közlekedési eszközökre való átállás a legjobb módja annak, hogy a mobilitást megfizethető áron tartsák – mondta Dirk Flege, a szervezet ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a kormánynak fontolóra kellene vennie a vasúti vontatási energiára kivetett adó eltörlését. 

Borítókép: A DB befut München egyik pályaudvarára (Fotó: MTI/EPA/Lukas Barth)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.