Bölények, tókák, sárkány – nyári kalandozás az Őrségben

„Ha itt a nyár, ha itt a nyár”, kezdődik a sláger, és a magunk részéről úgy folytatjuk: az Őrségben és Szlovéniában olyan élmények várnak, amilyeneket hiába keresnénk máshol. Cikkünkben egy szabadtéri kiállítóhelyet, egy rezervátumot, egy skanzent, továbbá egy várat ajánlunk olvasóink figyelmébe. A hidegháborús korszak határőrizeti viszonyaitól az európai bölény kihalásának megakadályozásán át a helyi népi építészet sajátosságaiig, mi több, egy történelmi épületegyüttes mai hasznosítási lehetőségeiig bezárólag több témát érintünk majd.

Fotó: Regényi Huba

E helyen a kihalás szélére sodródott európai bölényeket lehet megcsodálni és megfigyelni a maguk természetes környezetében. Ha a kerítés közelében vannak, a bátrabb látogatók akár meg is simogathatják őket – persze, nem árt észben tartani, hogy alapvetően nem házikedvencekről van szó.

A bölényrezervátumba is érdemes ellátogatni                                                                                                                                                                                                                                             Fotó: Regényi Huba

E nagytestű emlősök ugyanakkor nem mindig ott időznek, ahol könnyű megpillantani, vagy megérinteni őket. A rezervátum tíz hektáros területét járják, és közben formálják azt: lelegelik a füvet, letapossák a talajt, kibillentik a földből a fákat…

A bölények látványától eltelt – vagy ellenkezőleg, felbukkanásukra hiába váró – túrázóknak alig ötszáz métert kell ballagniuk a rezervátumtól, hogy elérjék a szabadtéri néprajzi múzeumot. 

A három házból, és a hozzájuk tartozó gazdasági épületekből álló miniskanzen megmutatja, hogyan építkeztek, hogyan alakították ki a maguk lakóhelyét és munkakörnyezetét e tájegység lakói az 1800-as években.

A legérdekesebb látnivaló az úgynevezett kerített ház, amit füstös házként is emleget a szakirodalom, mert eredetileg kémény nélkül épült, így a tűzhely füstje a lakótérbe áramlott, és az ajtó felső részén, vagy a tolóablakokon keresztül jutott ki a szabadba.

És hogy akkor miért hivatkoznak rá kerített házként is? Mert alaprajza U alakú, melynek szárai három oldalról közrefogják, bekerítik a belső udvart. Az épület egyik szárnyában a lakószoba, a konyha és a pajta kapott helyet, az erre merőleges középső szakasz két kamrát tartalmaz, az újabb derékszögben elforduló – tehát a lakószárnnyal szemközti, azzal párhuzamos – harmadik szakaszban a tyúkól, disznóól és az istálló volt.

A kerített ház építőinek praktikus érzékét mutatja, hogy lakói majdnem mindenhová eljuthattak benne úgy, hogy tető volt a fejük felett. Jóformán csak akkor kellett kilépniük az esőre, ha az udvar közepén emelkedő trágyadombnál akadt dolguk, vagy a kástut – ezt az élelmiszer és vetőmag tárolására szolgáló, kisebb épületet – szeretették volna megközelíteni.

A közelben aprócska tóra – úgynevezett tókára – figyelhet fel a látogató. A ház építői innen nyerték ki a munkájukhoz szükséges agyagmennyiséget. A gödör egykettőre megtelt talaj- és csapadékvízzel, melyet később állatok itatására használtak, de tűzoltáskor is jól jött. És hogy e tavacskák mennyire e tájegység sajátosságai, azt jól mutatja, hogy a Tóka azóta családnévvé vált az Őrségben.

És akit nem kötnek le hosszabban a népi építészet jellegzetességei, az megismerkedhet a létesítményt körülvevő kaszáló-gyümölcsössel (ahol nem a megszokott rendben, egymástól ugyanakkora távolságra nőnek a gyümölcsfák, hiszen ültetőjük számára az is fontos volt, hogy elegendő tér maradjon a köztük tenyésző fű levágásához és összegyűjtéséhez), a közelben felbukkanó állatokkal, vagy engedheti, hogy hasson rá a skanzent körülvevő, dombos táj szépsége.

Szalafőt dél felé elhagyva, majd délnyugatnak fordulva kisvártatva elérjük Szlovéniát. Negyven percig kell autóznunk az itteni 232-es úton, és megpillantjuk Grad (Felsőlendva) várát.

Csaknem valamennyi, az interneten fellelhető anyag megemlíti, hogy ez az ország legnagyobb ilyen létesítménye, de falai között sétálva a látogatót elfogja az érzés: jóval kiterjedtebb annál, mint olvasáskor gondolta. Nem is csoda – 365 szoba található benne, vagyis az év minden napjára jut belőlük egy!

A források először 1208-ban említik az erősséget, Lyndwa néven. Az évszázadok során több tulajdonosa is volt, leghosszabb ideig a Szécsi (más írásmód szerint: Széchy) család birtokolta, de a Batthyányak, a Szapáryak, a Nádasdyak is szerepelnek e listán. Az I. világháború végén a Széchenyieké volt, majd egy muraszombati iparos, Hartner Géza mondhatta magáénak.

A második világháború után állami tulajdonba került, állapota a hatvanas évektől kezdve egyre gyorsabb ütemben romlott. Szlovénia önállóvá válása után, a kilencvenes években megkezdődött a felújítása, ám a munka – a tetemes költségek miatt – nem öles léptekkel halad.

Erről a látogató is meggyőződhet a helyszínen, ahogy sok egyéb másról is: a földszinten különféle mesterségek – fazekas, takács, kovács, bognár – szerszámait és műhelyeit bemutató szobákat járhat végig, a lovagteremben történeti kiállítás és vetítés várja.

A tárgyak mellé helyezett táblákról általában hiányzik a magyar nyelvű felirat, a magyar múlt emlékei azonban többször felbukkannak: az egyik teremben egy 1929-es évszámmal és „Dicsértessék a Jézus Krisztus – Göncz Bözsi” felirattal ékes szőttes látható, másutt egy képeslap, amin az áll: „Üdvözlet Felsőlendváról”. Az egyik emeleti teremben pedig a ’89 augusztusában, Sopronban tartott Páneurópai piknik plakátjának másolata köszön ránk egy tablóról.

És ha már az emeletet említettük: külön helyiség jut a húsvéti tojások mintáit bemutató kiállításnak, ahogy a környék élővilágának részét képező búbos bankával és vidrával foglalkozó minitárlatoknak. De van itt házasságkötő terem – ahol idén már öt pár fogadott egymásnak örök hűséget az anyakönyvvezető előtt –, négy hotelszoba…

A felsőlendvai kastély egyik termét egy holland festő op-art stílusú alkotása díszíti                                                                                                                                                                           Fotó: Regényi Huba

A vár legkülönösebb hangulatú, zavarba ejtően furcsa helyszíne azonban alighanem az a kisebb csarnok, melynek falai teljesen csupaszok, eltekintve az egyiket csaknem teljes hosszában beborító, op-art stílusú alkotástól: egy holland festő készítette, jó harmincöt évvel ezelőtt, és miután ide költözött, a várnak ajándékozta.

A körfolyosó egy pontján ugyanakkor jókora sárkányfigura tűnik fel. A látogató első gondolata, hogy egy gyerekeknek rendezett színielőadás kelléke, és amikor az interneten utánanéz, megtudja: a lény neve Kac, helyi mesék és legendák szereplője.

Kac, a sárkány a helyi legendák híres szereplője                                                                                                                                                                                                                                      Fotó: Regényi Huba

Turisztikai attrakciók A cikkben említett látnivalók kialakításához – számos egyéb, az Őrségben és a Vendvidéken megtekinthető helyszínhez hasonlóan – a Magyarország és Szlovénia között folyó, Interreg nevű együttműködési program nyújtott anyagi támogatást. – Az előző tervezési időszakban tizenkét konkrét projektet bonyolítottunk le e program keretein belül. Az idén kezdődött újabb programciklusban legalább ugyanennyit tervezünk végigvinni. Célunk, hogy új turisztikai attrakciókat hozzunk létre, valamint tovább fejlesszük a már meglévő látnivalókat, és színesítsük az Őrség és a Vendvidék idegenforgalmi programkínálatát – mondja Bálint Anita, a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal projektfelelőse.

Borítókép: A pityerszeri skanzen műemléképületei (Fotó: Regényi Huba)