Amennyiben az Európai Unió kiterjeszti a kibocsátás-kereskedelmi rendszer (ETS) alkalmazási hatályát a járművekre és a háztartásokra, akkor az uniós szociális alap forrásainak a jelenlegi szinten kell maradniuk, ugyanis megfelelő kompenzáció nélkül nem terhelhető a lakosságra az energiafogyasztás költsége – jelentette ki a technológiai és ipari miniszter Luxembourgban, az MTI-nek telefonon nyilatkozva kedden.
Palkovics László a tagországok környezetvédelemért felelős minisztereinek tanácskozását követően közölte: az évente kibocsátható, egyes üvegházhatású gázok összmennyiségét meghatározó kibocsátáskereskedelmi rendszer hatályának kiterjesztése megnövekedett energiaköltségeket jelent.
Az uniós szociális alap ezt a problémát próbálja kezelni, de egyes tagországok 41 milliárd euróra szorítanák le a jelenleg 59 milliárd euróval gazdálkodó alap költségvetését – közölte. Magyarország egy hatéves ciklus ideje alatt az uniós szociális klímaalapból mintegy 2,7 milliárd euróval részesedik. Ez az összeg veszélybe kerül, amennyiben az unió az alap forrásainak csökkentése mellett dönt. Ha megmarad a rendelkezésre álló 59 milliárdos forrás, akkor a fogyasztókat megnyugtatóan kompenzálni lehet – emelte ki.
A miniszter elmondta, a jelenlegi uniós javaslat szerint 2035-től már csak száz százalékban szén-dioxid-mentes járműveket lehetne gyártani. Magyarország véleménye szerint a tisztán akkumulátorról hajtott motorok mellett léteznek más alternatív technológiák is, amelyek szintén teljes mértékben kibocsátásmentes járműveket tudnak előállítani.
Ne zárjuk már most ki azokat a technológiákat, melyek a céldátumig várhatóan meg fognak jelenni, és teljes mértékben karbonsemleges megoldásokat kínálnak majd
– fogalmazott.
Tájékoztatása szerint az elfogadásra váró szövegbe végül bekerült, hogy a jövő közlekedésében karbonsemleges technológiákat is lehet alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy a belső égésű motorok nincsenek automatikusan a kivezetés célkeresztjében, amennyiben például hidrogénhajtást kapnak vagy szintetikus üzemanyaggal üzemelnek – tette hozzá.