Dömötör Csaba a turizmus-vendéglátás területén a legmagasabb állami kitüntetésnek számító Kőrösi Csoma Sándor-díj átadásán úgy fogalmazott: a díjazottak már bizonyítottak, és hozzátette, azt kell elérni, hogy a magyar turizmus ne csak elérje a koronavírus-járvány előtti szintet, hanem meg is haladja azt.
A nehézségek ellenére látszik a turizmus erősödése
– A turizmus erősödése minden nehézség ellenére látszik, a vendégéjszakák száma idén csaknem nyolcmillióval lesz több, mint 2021-ben és így már csak tíz százalékkal marad el a 2019-es rekordévitől – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.

Az államtitkár kiemelte, hogy a koronavírus-járvány utáni újraindulás üteme 2021-ben gyorsabb volt az uniós átlagnál: tavaly a belföldi turizmus minden idők legerősebb nyarát hozta.
Az eredményeket egy „rázós időszakban” érték el a turisztikai ágazat képviselői, ami azt bizonyítja, hogy szívvel-lélekkel dolgoznak azért, hogy ez az ágazat továbbra is a magyar gazdaság motorja legyen
– jegyezte meg.
Horváth Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója elmondta, hogy büszke arra, idén is olyan embereket díjaztak, akik nemcsak a nyugalmas időkben tudnak kiemelkedőt nyújtani, hanem a kihívásokra is jól tudnak reagálni. Hozzátette, a díjazottak lefedik a teljes ágazatot, és ez is azt mutatja, hogy a magyar turisztikai szakma kiemelkedően sokszínű.
Az idei kitüntetettek kiválasztásának egyik fő szempontja volt, hogy a szakemberek munkájukkal hozzájáruljanak az országimázs fejlesztéséhez.
Kőrösi Csoma Sándor-nagydíjat kapott Balogh Barbara, a noszvaji Nomád Hotel & Glamping tulajdonosa, Noszvaj turisztikai színvonalának bővítéséért és a vidéki vendéglátás terén tanúsított példamutató tevékenységéért; Mészáros-Komáromy Dénes, a Tokaji Gin létrehozója, aki nemzetközi elismertséget hozott Tokajhegyaljának; Pesti István, az első két Michelin-csillagos vidéki étterem, a Platán Gourmet séfje; Bérczes László és Kiss Mónika, az Ördögkatlan fesztivál megálmodói és főszervezői; Ilyés Noémi, a CheckINN turisztikai innovációs verseny programigazgatója, aki innovatív ötleteiért és a fiatal generáció ösztönzéséért végzett munkájáért kapott nagydíjat, valamint Mohos Zsófia fotográfus, a palócföldi hagyományokat megörökítő Görbeország Instagram-oldal készítője.
A 30 év alatti turisztikai szakemberek számára adható Talentum-díjat Langó Tamás, a BDPST Group executive sommelier-je kapta, aki idén elnyerte a Michelin Guide Hungary Sommelier Awardot. A díj átadásakor kiemelték, hogy sikere követendő példát adhat és inspirációt jelenthet a fiatal generáció számára is.
A 60 év felett, és legalább húszévnyi kimagasló szakmai életpályát követően adható Kőrösi Csoma Sándor-életműdíjat Bíró Lajos séf vehette át. Méltatásakor elhangzott, hogy a kreatív séfet a magyar gasztronómia terén végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége, a szakma népszerűsítéséért és a magyarországi vendéglátás megújításáért végzett példamutató munkája tette érdemessé a díjra.
További Gazdaság híreink
Borítókép: Dömötör Csaba (Fotó: MTI/Rosta Tibor)
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nagy Márton: A legfontosabb feladat a gazdasági növekedés felpörgetése
A nagyváradi magyarság Festum Varadinum rendezvénysorozatának keretében rendezett konferencián szólalt fel a nemzetgazdasági miniszter.

A ragadós száj- és körömfájás nem érinti a belföldi sertésállományt
„Micsoda malacunk van!”: jön a sertéshús-népszerűsítő kampány.

Horvátország feloldja a száj- és körömfájás miatt bevezetett intézkedések egy részét
A minisztérium azzal indokolta az enyhítéseket, hogy Magyarországon és Szlovákiában javult a helyzet.

Már idén felrobbantaná az árakat az orosz gáz brüsszeli tilalma
A szakértő arra figyelmeztet: néhány hónapon belül spekulációs hullámokat vetne a lépés.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Halálos baleset történt az M5-ös autópályán

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Ha kell, az ország hosszában átfésülik a folyót: 10 éves kislány zuhant a vízbe, ellepték a rendőrök a rakpartot

Legendás hajó tűnt el végleg a Balatonról: külföldre adták el

Sebestyén Balázs másfél milliárd katolikus lelkébe gázolt bele

Kalandos a szerb elnök repülőútja Moszkvába

Pápaválasztás 2025: ma eldőlhet minden, mutatjuk miért

Elképesztő bejelentést tett a bombázó ringlány a közösségi oldalán – képek

Szorul a hurok: kivizsgálta Ruszin-Szendi Romulusz ügyét a Honvédelmi Minisztérium

Kövesse nálunk élőben, mi történik a Vatikánban!

A Fideszből is reagáltak Gyurcsány lemondására: „Ez is a mi hibánk!”

Szakértő: Gyurcsány nélkül van esély a DK túlélésére
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nagy Márton: A legfontosabb feladat a gazdasági növekedés felpörgetése
A nagyváradi magyarság Festum Varadinum rendezvénysorozatának keretében rendezett konferencián szólalt fel a nemzetgazdasági miniszter.

A ragadós száj- és körömfájás nem érinti a belföldi sertésállományt
„Micsoda malacunk van!”: jön a sertéshús-népszerűsítő kampány.

Horvátország feloldja a száj- és körömfájás miatt bevezetett intézkedések egy részét
A minisztérium azzal indokolta az enyhítéseket, hogy Magyarországon és Szlovákiában javult a helyzet.

Már idén felrobbantaná az árakat az orosz gáz brüsszeli tilalma
A szakértő arra figyelmeztet: néhány hónapon belül spekulációs hullámokat vetne a lépés.