A kis és a nagyobb cégek egyaránt attól tartanak Szlovákiában, hogy az energia árának drasztikus emelkedését nem tudják kigazdálkodni, s így záros határidőn belül le kell húzniuk a rolót. A Forbes.sk portálnak az egyik boltvezető azt mondta, a januárban érkező számlán szereplő 12 300 eurós összeg az előző évi hatszorosa volt, amikor ez a vállalkozás még csak 2300 eurót fizetett a fogyasztásáért. Martina Krivá, a közép-szlovákiai energiaszolgáltató vállalat szóvivője a lapnak elismerte, hogy az energia ára erősen nőtt, olyannyira, hogy a vállalkozások által fizetendő villamos energia díja egyes esetekben az előző évinek akár a kilencszerese is lehet.

Bajban a szlovák cégek
A Világgazdaság cikke szerint a szlovák kormány december elején jelentette be, hogy a lakosság és a kisebb cégek számára támogatást biztosít a villamos energia és a gáz esetében. A lakosság egyelőre valóban csak minimális áremelkedéssel számolhat, a legnagyobb bajban azok az energiaigényes ágazatokban működő cégek vannak, amelyeket az elmúlt években már a koronavírus-járvány is alaposan megtépázott. A szlovák sajtó és a közösségi oldalak tele vannak például étterem-tulajdonosok megszólalásaival, akik arra panaszkodnak, hogy
a többszörösükre nőtt energiaárakat még akkor sem tudnák kifizetni, ha az energián kívül más költségük nem lenne.
Pedig a bérek, az alapanyagok és a csomagolóanyagok ára, valamint a bérleti díjak is nagymértékben nőttek az elmúlt időszakban.
De a nagyvállalatok körében is fokozódik a feszültség. Az energiaválság miatti áremelkedés már a múlt évben is sok vállalatot dolgozóik elbocsátására kényszerített, az elbocsátások idén folytatódhatnak.
A vállalkozások körében tapasztalt felháborodást követően a szlovák kormány a napokban döntött arról, hogy a múlt évben bejelentett támogatás szintjét nyolcvanról száz százalékra emeli, így a március 31-ig érvényben lévő intézkedésnek köszönhetően a cégeknek a villamos energiáért megawattóránként 199 eurót kell fizetniük, amely összeg fölött az állam fizeti a költségeket. A Hnonline.sk szakértői szerint azonban a villamos energia ára az állami kompenzációval együtt is 150 százalékkal emelkedik.