Gigantikus összeget veszített a világ leggazdagabb embere

Az LVMH-részvények nagyot estek, ez pedig nem kis összegbe került a vezérigazgatónak.

Magyar Nemzet
Forrás: Világgazdaság2023. 05. 24. 12:19
Paris,,France,-,Mar,16,,2018:,Business,Woman,Reading,The
1292258704 Fotó: Hadrian Forrás: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Louis Vuitton, Moet, Hennessy és más luxusmárkákat birtokló holding – amelyben meglévő részesedése adja Bernard Arnault vagyonának oroszlánrészét – részvényei kedden több mint öt százalékot veszítettek értékükből. A milliárdos azonban a Bloomberg Billionaires Index szerint 

továbbra is a világ leggazdagabb embere 191,6 milliárd dolláros vagyonával

– írta meg a Világgazdaság.

A francia vezérigazgató azonban vélhetően nem esik a hír hallatán pánikba, hiszen a keddi veszteségek ellenére az év eleje óta 29,5 milliárd dollárral nőtt a vagyona, révén az LVMH árfolyama ugyanebben a periódusban megközelítőleg 18 százalékot emelkedett. Azonban a luxusmárkákat birtokló holding részvényei szerdán is tovább estek, így az is megtörténhet, hogy hamarosan ismét Elon Musk válik a leggazdagabbá a világon, igaz, a keddi kereskedést a Tesla részvényei is mínuszban zárták.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Shutterstock)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.