„Köszönettel tartozunk a Boschnak, hogy utat mutat a magyar vállalatoknak. Bízunk abban, hogy ez az együttműködés a jövőben is folytatódik, mi azon leszünk, hogy még több innováció legyen Magyarországon” – jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a CU.BE (CUstomer BEnefits) innovációs élményközpont átadásán, a Bosch fővárosi telephelyén.
A magyar ipar növekedése erősen high-tech-orientált: gyártásban 132 országból az ötödik helyen állunk, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint 70 százalék körüli aránnyal szinte minden fejlett országot megelőzünk. Ezenkívül a világ 14. legkomplexebb exportjával rendelkezünk, és EU-s összehasonlításban is kiemelten magas a kivitelen belül a high-tech aránya. Míg Magyarország 2019-ben meghaladta a 77 százalékot ebben a mutatóban, addig Németországban ez a szám 73,9 százalék volt.
A tárcavezető kiemelte: Magyarország előkelő helyen áll a befektetési célpontok között, ami annak is köszönhető, hogy jól képzett, tudásalapú munkaerő áll rendelkezésre a gyártásfejlesztéshez.
Nagy Márton hangsúlyozta, a magyar gazdaság technológia- és tudástranszfere is figyelemre méltó, szerinte a Bosch is azért van itt, mert nagyon magas a műszaki képzés színvonala nálunk.
A külföldi működőtőke-beáramlás (FDI) jelentőségét is kiemelte, idén mintegy 4000 milliárd forint értékű beruházás jön hazánkba, ami 2021-hez képest kétszeres, 2010-hez viszonyítva pedig hétszeres növekedés, ráadásul az unión belül Magyarország ezen a téren a második legvonzóbb befektetési helyszínnek számít. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magyar hozzáadott értéknek ezen beruházások mentén erősödniük kell, azaz a magyar beszállítóknak egyre nagyobb szerepet kell kapniuk a befektetésekben.
A világon másodiknak számító CU.BE digitális élményközpont egy olyan innovatív tér, ahol a hajtás- és vezérléstechnika vezető nemzetközi szállítója, a Bosch az ipari digitalizáció legújabb eszközeivel mutatja meg, mire képes a modern gyártástechnológia, beleértve a negyedik ipari forradalom vívmányait.