Nem mindent ír felül a háború

A jövő évi költségvetés sem mond le a közszféra dolgozóinak anyagi megbecsüléséről, ahogy az egészségügyi fejlesztések sem torpannak meg. Lesz fedezete a már elindult életpályaprogramoknak is a háború ellenére.

2023. 06. 16. 5:14
Fotó: BachPekaryMate
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés már tárgyalja a 2024-es költségvetést. A törvényjavaslat a 2010 óta képviselt gazdaságpolitika szem előtt tartásával készült, a főbb irányvonalak jövőre sem változnak. Ezek egy részéről lapunk részletesen beszámolt az elmúlt napokban. Írtunk arról, hogy biztosított a rezsivédelem, fennmaradnak a családtámogatások, ahogy a nyugdíjasok juttatásai is, ide értve a 13. havi összeget, de a célok teljesülése esetén a nyugdíjprémium kifizetésére is jut pénz. 

Szintén fontos az a pont, amely a közszférában dolgozók anyagi megbecsülésének növeléséről szól. A kormány folytatni kívánja a pedagógusok és az ápolók béremelését is. Így a 2024. évi költségvetésben minden már elindult életpályaprogram, meghozott bérintézkedés végrehajtásának fedezete rendelkezésre áll. Ennek megfelelően az illetményemelésre van forrás a pedagógusok, a szakképzésben dolgozók, valamint a rendvédelmi és a honvédelemi hivatásos foglalkoztatottak esetében is.

– Az úgynevezett céltartalékban áll rendelkezésre azonban azon döntések fedezete, amelyek forrásigénye nagyságrendileg ismert ugyan, de az érintett intézmények közötti felosztását csak 2024-ben lehet elvégezni, tételes felmérés alapján – olvasható a törvényjavaslatban. Ilyen tételt jelent a pedagógus és a szakképzési dolgozók esetleges további illetményemelése, a kormányhivatalok bérfejlesztése, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésének és a nemzetgazdasági átlagkeresethez kötött juttatásoknak becsült többlete.

A magyar emberek magas színvonalú egészségügyi ellátása érdekében folytatódnak ezen a területen is a fejlesztések. Az ingatlanüzemeltetési feladatot a kormány rendeletében kijelölt központi logisztikai szerv, azaz a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság fogja ellátni. A jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat emlékeztet: a kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyi dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését. Mindezt jól tükrözi, hogy ezen időszak alatt az egészségügyi ágazat részesült az egyik legnagyobb arányú béremelésben. Így az orvosi fizetések – a 2021-től elindult több évig tartó átfogó bérfejlesztésnek köszönhetően – minden korábbinál nagyobb mértékben emelkedtek.

A háború ellenére a kormány 2022-ben további bérfejlesztési programról döntött, így az egészségügyi szakdolgozók két lépcsőben – 2023. július 1-jétől és 2024. március 1-jétől – ismét bérfejlesztésben, emellett az egészségügyben dolgozók pedig ugyanezen időpontokban új béremelésben részesülnek.

A szomszédban zajló háború, valamint az elhibázott brüsszeli szankciós politika messze ható következményei – az elszálló energiaárak és a magas infláció mellett – rendkívül komoly biztonságpolitikai kihívások elé állítják az országot. Ez az új helyzet erős honvédség fenntartását követeli meg, kiemelt cél tehát a haderő-fejlesztési program folytatása is. A honvédelem fejlesztésében az új finanszírozási modell szerint a haderő működési és fejlesztési kiadásai 2024-ben is külön fejezetben, a Honvédelmi Alapban jelennek meg. A fejlesztések lehetőséget adnak a haditechnikai eszközök modernizálására, valamint a személyi állomány felszerelésének, elhelyezési körülményeinek javítására, létszámának növelésére.

– A Honvédelmi Alap megteremti a további honvédelmi fejlesztések forrásait, valamint megerősíti hazánk fizikai biztonságát. Az alap kerete 2024-ben 1309,6 milliárd forintot tesz ki, míg az összes honvédelmi kiadás meghaladja a bruttó hazai termék két százalékát – ismerteti a törvényjavaslat.

Borítókép: Az egészségügy területén is folytatódnak a fejlesztések (Fotó: Bach Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.