Két hónapja működik az árfigyelő rendszer

Összegezte az online platform eredményeit a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Magyar Nemzet
2023. 09. 01. 11:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már két hónap telt el azóta, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Gazdasági Versenyhivatal szakmai együttműködésének eredményeként elindult az árfigyelő rendszer. Az online platform 62 élelmiszer-termékcsoport esetében teszi lehetővé a fogyasztói árak átlátható összehasonlítását, amely az augusztus végén élesített újabb felhasználóbarát funkcióknak köszönhetően továbbá fokozhatja a piaci versenyt a hazai kiskereskedelmi szektorban. Ez is hozzájárul az infláció letöréséhez és a családok megvédéséhez – ismertette a tárca. 

A minisztérium közleménye kiemelte: az árfigyelő hatékonyságát jól bizonyítja, hogy indulása óta a 62 termékkategóriából 55-ben átlagosan hét százalékkal csökkentek az átlagárak. Ennek július óta 0,6 százalékpontos inflációcsökkentő és mintegy 1,9 százalékpontos élelmiszerinfláció csökkentő hatása lehetett a statisztikai hivatal inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve.

A platform indulása óta a tojás ára csaknem harminc, a spagetti ára több mint 22, a lisztek és zöldségek átlagára 16 százalékot meghaladó mértékben csökkent. A zöldpaprika és a fokhagyma ára mintegy 25-30 százalékkal, míg a fejes káposztáé, kelkáposztáé, étkezési burgonyáé és paradicsomé majdnem húsz százalékkal kerül kevesebbe, mint július elején. A kenyér és a tejtermékek átlagosan több mint nyolc százalékkal, a margarinok pedig mintegy 13 százalékkal lettek olcsóbbak az árverseny hatására. A húsok közül legnagyobb mértékben a pulykamellfilé ára csökkent, átlagosan 16 százalékkal, de a csirkeszárny is hét százalékkal olcsóbb, mint a rendszer indulásakor volt.

Az elmúlt egy hét során az átlagárak 33 termékkategóriában mérséklődtek tovább. Egy hét leforgása alatt legnagyobb mértékben a vöröshagyma ára csökkent, kilenc százalékkal, de a banán és a zöldpaprika ára is több mint hét százalékot mérséklődött. A húsokat tekintve a pulykamellfilé több mint
négy százalékkal volt olcsóbb, mint egy héttel korábban, illetve a spagetti, a finomliszt, a tehéntúró és a sárgarépa átlagárai is négy százalékot meghaladóan csökkentek. Az árak mérséklődését a kormányzat által június 1-jétől elindított, valamint augusztus 1-jével kibővített kötelező akciózás is támogatta.

A látogatottsági adatok alapján az online platform továbbra is nagy népszerűségnek örvend, az indulás óta ugyanis a látogatók száma már megközelíti az 1,2 milliót. A szabadszavas keresések száma csaknem 595 ezret ér el, amelyek során az elmúlt héten legtöbbször a csirkemell, a tej, a cukor, a tojás és a sajt szavakra kerestek a felhasználók. Többfunkciós, szabadon összeállítható és megosztható bevásárlólistával bővült az árfigyelő rendszer, amely a korábbinál még nagyobb segítséget nyújt a fogyasztóknak a vásárlási döntéseik meghozatalában termékkosaruk értékének napi szintű követésének lehetőségével.

A legújabb funkciónak köszönhetően az üzletek árainak egyszerűbb összehasonlíthatósága további versenyre ösztönözheti a kereskedelmi láncokat, ezzel is hozzájárulva az infláció egy számjegyűre való mérséklődéséhez – közölte a minisztérium.

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.