Így is el lehet jutni a Nobel-díj átadási ünnepségére

Kreatív fiatalok jelentkezését várja a Magyar Innovációs Szövetség.

2023. 11. 21. 13:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Innovációs Szövetség, 2023. november 27-én, éjfélig várja a nevezéseket a 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára. A pályázati felhívás szerint a kreatív fiatalok összesen több mint ötmillió forint jutalmat és költségtérítést kaphatnak, kvalifikálhatják magukat az Európa-, illetve a világbajnokságra, vagy eljuthatnak a Nobel-díj átadására is. A legeredményesebb felkészítő tanárok és középiskolák szintén kiemelt támogatásban részesülnek – ismertette a szervezet.

Az eseményen a 14–19 éves fiatalok indulhatnak önálló projekttel határon innen és túl. A versenyre már eddig is többen adtak be pályázatot, és nagyon sokan érdeklődnek a diákok és tanárok körében egyaránt. A szövetség jelezte: fontos, hogy a végső 2023. november 27-i határidőre beadják a kidolgozandó vagy megoldandó természettudományi, matematikai, környezetvédelmi ötlet, illetve feladat legfeljebb kétoldalas vázlatát. A beadott pályázatok közül a bírálóbizottság kiválasztja a továbbjutókat, akiknek 2024. április 8-ig lesz lehetőségük a projekt részletes kidolgozására és prezentálására.

Az olimpia első három helyezettje kétszázezer-ötszázezer forint, míg a további tíz-tizenöt kiemelt dicséretes pályázó százezer forint jutalomra lesz jogosult, valamint különdíjban részesül a legsikeresebb határon túli fiatal is. 

Az első három helyezett a felvételi eljárás során pluszpontban is részesül a legtöbb egyetemen. A rendezvényen legeredményesebben szereplő nyolc-tíz iskola nyolcszázezer-egymillió forint támogatásban, a legeredményesebb tanárok hatszázezer–nyolcszázezer forint egyszeri elismerésben részesülnek.

A három első helyezett részt vehet a kétfordulós EU Fiatal Tudósok Versenyén, ugyanis a hazai esemény része az európai versenysorozatnak. A legjobbak további rangos nemzetközi versenyekre is eljuthatnak, így például az Egyesült Államokban megrendezendő tudományos versenyek olimpiájára (RegeneronISEF), valamint szakmai utakon, fórumokon, kutatóheteken, akár a Nobel-díj átadási ünnepségén is részt vehetnek.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.