Kiszáll az állam az Erste Bankból

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A most bejelentett tranzakció összértéke a hét évvel ezelőtti vételár több mint kétszerese.

2023. 11. 10. 12:17
Erste Bank Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Október 17-én megjelent egy törvénytervezet a kormányzati honlapon az egyes gazdasági és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról, amelynek előkészítője a Gazdaságfejlesztési Minisztérium volt. Az előterjesztés többek között tartalmazta a légi közlekedési törvény módosítását is, méghozzá úgy, hogy a jogszabályt kiegészíti egy-egy alcímmel és paragrafussal. Összefoglalva arról szól, hogy

az állam tulajdonában lévő nemzetközi kereskedelmi repülőtér működtetése az állami befolyása alatt álló gazdasági társaságnak átengedhető.

Ha ez megtörténik, akkor erre az állami cégre a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvény rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

A cikk felidézi: a kiemelkedő utasforgalmú nyári hónapok után a szeptember is forgalmas volt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: 1,366 millió utas fordult meg a légikikötőben, 15,2 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban. Január és szeptember között 10 981 806 utas fordult meg a főváros repülőterén, ez 21,2 százalékos emelkedés 2022 első kilenc hónapjához képest.

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.