A luxus szórakoztató-, vendéglátó-, szerencsejáték- és szállodakomplexum 67 évvel megnyitása után zárta be kapuit.
Ennyi volt, a földdel teszik egyenlővé a világ leghíresebb kaszinóját
Bezárta kapuit kedden Las Vegas egyik legrégebbi, kaszinóval egybeépült hotelje, a lebontásra ítélt Tropicana, amelyet számos filmből is ismerhet a közönség.

A Tropicanát 1957. április 4-én adták át 300 szobával. Az Y-alaprajzú épületegyüttest kétszer bővítették, először 1979-ben a Tiffany-toronnyal, amelyben 600 szoba volt, majd 1986-ban a Paradise-toronnyal és újabb 800 szobával.
További Gazdaság híreink
Az ikonikus kaszinó jól ismert látványossága volt a több mint 4000 négyzetméteres kaszinótér egy részén látható 400 négyzetméteres színezett üvegmennyezet.
A létesítményhez koncertterem, több étterem, kiállítótér, valamint bevásárlóközpont is kapcsolódott.
A Tropicana számos jól ismert mozifilmben szerepelt az elmúlt évtizedekben, többek között az Elvis Presley főszereplésével forgatott Viva Las Vegas!-ban, A Keresztapában és a Gyémántok az örökkévalóságnak című James Bond-filmben, de több sorozatban is feltűnt, köztük a Charlie angyalaiban.
A luxuskaszinó és hotel bontását a tervek szerint októberben kezdik, helyére pedig Las Vegas új baseballstadionja épül fel másfél milliárd dolláros tervezett költségvetésből.
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kihirdették az új üzemanyagárat, új biztosító csatlakozott az árkorlátozáshoz, kevesebbet fizethetünk majd a drogériákban
Heti gazdasági összefoglaló.

Egy megállapodás, amely a Google-nak 1,375 milliárd dollárjába került
Azzal az állítással perelték be a céget két alkalommal is, miszerint a vállalat a lakosok hozzájárulása nélkül gyűjtött adatokat az arcukról és a hangjukról.

Ma már nincs döntési kényszer a szakma vagy a diploma között
A szakképzési rendszer nemcsak szerkezetében, hanem tartalmában és módszertanában is jelentős megújult.

Vonattal az Adriára, újra közlekedik az Adria InterCity
Az ülőkocsis menetjegyek 47 eurótól, a fekvőhelyesek pedig 49 eurótól érhetők el.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Orbán Viktor személyesen tárgyalt a nemzetközi sztárprofesszorral – fotó

Egy egész város imádkozik az elgázolt postásért

Kínos pillanat - Kylie Jenner és Timothée Chalamet miatt szekunder szégyent érez az internet népe: "Nincs köztük semmi kémia"

Meghallotta Trump hangját a telefonban Zelenszkij és Macron és azonnal bejelentették a béketervet: Egyesült Államok, Egyesült Államok, Egyesült Államok

„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet

Ausztria olyat tesz, amit Magyarország soha: akkora a baj, hogy már a családok támogatásán is spórol az osztrák kormány – ennyi pénzt vesznek el tőlük

Kőkorszak Pakson, ismét csődöt mondott a VAR, a Fradi azért boldog

Gera Zoltán csapata kiesett az NB I-ből

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”

Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó

Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
Címoldalról ajánljuk