Nagyon gyanúsat láttak az Aldi hűtőpultjaiban, vizsgálódik a versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Aldi Magyarország Bt. ellen a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt, a vállalkozás nem kellő gondossággal kialakított kommunikációjára hivatkozva – közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel. Az Aldi jelezte, együttműködik a GVH-val, de leszögezte azt is, az üzletekben és az egyéb felületeken megjelenő állításai valósak, érthetőek, követhetők, és a termékek jellege, illetve a csomagolás alapján is egyértelműek

Forrás: MTI2024. 07. 18. 14:56
Budapest,,Hungary,-,Jan,4,,2024:,The,Entrance,And,Brand
illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Aldi az MTI-nek eljuttatott közleményben azt írta, 2021 novemberében vállalták, hogy az állandó kínálatban található valamennyi friss szárnyas-, sertés- és marhahúst kizárólag magyar beszállítóktól vásárolják, akik csak ilyen, hazai tartásból, vágásból és feldolgozásból származó hússal látják el az áruházlánc valamennyi üzletét. Az áruházlánc azóta is tartja magát a vállalásához, és állandó kínálatában továbbra is 100 százalékban magyar friss húst értékesít – jelezték.

A GVH eljárása nem magára a vállalásra irányul, hanem csak arra, hogy egyes esetekben a frisshús-hűtőkben az állandó kínálatban szereplő magyar friss hús termékek mellett olyan termékeket is kihelyeztek, amelyek nem magyar forrásból származtak – fogalmazott az üzletlánc.

Az Aldi szerint a magyar friss húsokra vonatkozó vállalásával kapcsolatban az üzletekben és az egyéb felületeken megjelenő állításai valósak, érthetőek, követhetőek, és a termékek jellege, illetve a csomagolás alapján is egyértelműek. Az ALDI vásárlói így meg tudják ítélni, hogy a húshűtőben mi minősül friss húsnak és mi nem, illetve mely termékek érkeznek magyar forrásból és melyek nem – írták.

A GVH gyanúja szerint a vállalkozásnak 2021. november 25-től nincs olyan következetesen alkalmazott belső ellenőrzési mechanizmusa, amellyel biztosítaná, hogy a megjelölt hűtőpultokban kizárólag magyar származású termékeket találnak a fogyasztók.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette, az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul – jelezte a GVH. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

A GVH felhívta a vállalkozások figyelmét arra, hogy az egyes termékek jellemzői a fogyasztók döntéseit meghatározó módon befolyásolhatják, ezért a kommunikációjuk során csak olyan állításokat tegyenek közzé, amelyeket teljeskörűen és megalapozottan alá tudnak támasztani.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.