Kirobbanó növekedést mutat 2024-ben a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér teljesítménye – tájékoztatott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az adatokból kiderül: 2024 első nyolc hónapjában a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér utasforgalma 11,4 millió főt ért el, amely 18,6 százalékkal múlta felül a tavalyi év azonos periódusában látott eredményt. A reptér áruforgalma még ennél is nagyobb ütemben, 49,7 százalékkal nőtt, ami így meghaladta a 184 ezer tonnát.
Csúcsformában a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér
Az év első nyolc hónapjában az utasforgalom 18,6 százalékos, az áruforgalom pedig 49,7 százalékos éves növekedést mutat a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren, azaz a budapesti légikikötő jó úton halad afelé, hogy minden eddigi rekordot megdöntsön. Az adatok rávilágítanak, hogy Magyarország és Budapest turisztikai vonzereje folyamatosan erősödik, valamint arra is, hogy a magyarok is egyre nagyobb számban utaznak külföldre.

A teljesítmény növekedése nem egyetlen kiugró hónapra vagy eseményre vezethető vissza, az idei év fejlődése tendenciózus, ugyanis a teljes utasforgalom és a teljes berepülési szám alakulása minden egyes hónapban egyaránt felülmúlta a tavaly látott adatokat – közölték.
Az idei év augusztusáig a legnépszerűbb úticélok a következők London, Isztambul, Milánó, Párizs illetve Brüsszel voltak.
A tárca közleménye felidézi: több mint egyéves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án írták alá a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződését, amely révén csaknem két étvizted után újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér. A magyar állam nyolcvanszázalékos tulajdonrészt, az üzemeltetésért is felelős francia társbefektető VINCI pedig húsz százalékot szerzett a Budapest Airport Zrt.-ben.
Lóga Máté gazdaságstratégiáért, iparért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkár és a Budapest Airport Zrt. igazgatóságának elnöke kiemelte: a reptér nemcsak a személyszállítás és a turizmus, hanem az áruszállítás miatt is stratégiai jelentőséggel bír, a gazdasági vérkeringés egyik ütőere.
A 2024-ben eddig látott teljesítménynövekedés rávilágít, hogy a többségi nemzeti tulajdonba kerüléssel a reptér teljesítményének növekedése tovább folytatódott, sőt soha olyan magas nem volt még a reptér forgalma, mint idén augusztusban.
2024 nyolcadik hónapjában ugyanis az utasforgalom több mint húsz százalékot emelkedett tavaly augusztusához képest, ami így megmeghaladta az 1,763 millió főt. Ez pedig új történelmirekordot jelent.
Az elért eredmény alapján a budapesti repülőtér utasforgalmának növekedése Európa szerte az egyik legkiemelkedőbb és minden bizonnyal az idei minden eddiginél sikeresebb, rekordév lehet
– jelezte.
Hozzátette: az új tulajdonosok és az üzemeltető célja, hogy ezt a teljesítményt még tovább fokozzák, amely érdekében a következő években megindulhat a reptér jelentős fejlesztése, megnyitva ezzel a még dinamikusabb növekedés előtti utat. A cél, hogy 2030-ra húszmillió, 2040-re pedig 25 millió főt érjen el a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér utasforgalma.
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Európa legnagyobb adócsökkentése, új olaj- és gázlelőhelyek lehetnek Magyarországon
Heti gazdasági összefoglaló.

Nem színjáték a Kincsvadászok sorozat
Nem csupán a show kedvéért licitálnak a szereplők, milliós tételben cserélnek gazdát a tárgyak.

Jó hírre ébredhettek a tanyán élők
Új pályázatot jelentett be Nagy István agrárminiszter. Önerő igazolása nélkül igényelhető az előleg.

Aki ilyen virslit vett, ne egye meg!
A szóban forgó termék fogyasztása az arra érzékenyeknek egészségügyi kockázatot jelenthet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

„Lenyűgözött a magyar katonák professzionalizmusa” – amerikai elismerés a Magyar Honvédségnek

Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet

Vilmos herceg születésnapján jött a gólyahír a Palotából, erre senki sem volt felkészülve

Caesar sorsára juthat Von der Leyen – a Politico szerint az is egyértelmű, hogy miért

3 csillagjegynek pénz üti a markát június végén

Magyar Péter szavaitól zeng Ukrajna: az utolsó lapot adta Volodimir Zelenszkij kezébe

Robert C. Castel: Irán lesz Ukrajna Waterlooja?

Ez a szuperélelmiszer lehet a nyugodt alvás titka, tudományosan igazolták

Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője

Argentinok mentették meg az Inter román edzőjét az újabb pofontól a klub-vb-n

Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról

Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Európa legnagyobb adócsökkentése, új olaj- és gázlelőhelyek lehetnek Magyarországon
Heti gazdasági összefoglaló.

Nem színjáték a Kincsvadászok sorozat
Nem csupán a show kedvéért licitálnak a szereplők, milliós tételben cserélnek gazdát a tárgyak.

Jó hírre ébredhettek a tanyán élők
Új pályázatot jelentett be Nagy István agrárminiszter. Önerő igazolása nélkül igényelhető az előleg.

Aki ilyen virslit vett, ne egye meg!
A szóban forgó termék fogyasztása az arra érzékenyeknek egészségügyi kockázatot jelenthet.