Növelni kell a nemzetközi fejlesztési bankok szerepét

Washingtonban tárgyalt Varga Mihály pénzügyminiszter.

2024. 10. 24. 9:22
Varga Mihály pénzügyminiszter Fotó: Hans Lucas via AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Növelni kell a nemzetközi fejlesztési bankok szerepét a válságok kezelésében, ennek érdekében jobb, nagyobb és hatékonyabb intézményekké alakítjuk át őket – mondta Varga Mihály a G20-as pénzügyminiszterek és jegybankelnökök tanácskozása után Washingtonban. A pénzügyminiszter, aki az ülésen az EU Tanács elnöksége képviseletében vett részt, hangsúlyozta: a G20 pénzügyminiszterek és jegybankelnökök elfogadták a nemzetközi fejlesztési bankok fejlesztését célzó három pilléres javaslat ütemtervét.

Varga Mihály a tárca közleménye szerint elmondta, hogy a multilaterális fejlesztési bankoknak bővíteniük kell finanszírozási kapacitásukat, miközben biztosítják hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságukat. Második pillérként hozzáférhetőbbé kell tenniük finanszírozási és tanácsadói szolgáltatásaikat, fokozniuk kell a magántőke és a hazai források mozgósítását. 

– A harmadik pillér a hatékonyság növelésére irányul, amelynek egyik eszköze a földrajzi elosztottság növelése és a helyi igények jobb megismerése – hangsúlyozta Varga Mihály. Az ülésen megvitatták a globális pénzügyi szektort érintő kihívásokat is. Ezzel összefüggésben a pénzügyminiszter emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború veszélyeztette a pénzügyi stabilitást, azonban a nemzetközi pénzügyi rendszer ellenállónak bizonyult. 

– Ennek a stabilitásnak a megőrzését segítheti a határokon átnyúló kifizetések fejlesztése, a digitális innovációk szabályozása és a pénzügyi integráció – sorolta Varga Mihály. A gyorsfizetési rendszerek fejlesztésével javul a kifizetések hatékonysága, a G20 célja pedig az olcsóbb és gyorsabb határokon átnyúló kifizetések elérése. Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy a digitális innovációk új kihívásokat és lehetőségeket kínálnak. A kriptoeszközök rendszerszintű kockázatokat jelentenek a hagyományos pénzügyi rendszerekkel való összefonódásuk miatt, ezért a G20 elkötelezte magát a kriptoeszközökkel kapcsolatos keretrendszer fejlesztése mellett. – A pénzügyi integráció, a pénzügyi szolgáltatások széles körű hozzáférhetősége kulcsszerepet játszik a fenntartható fejlődésben, különösen a szegénység csökkentésében – tette hozzá a pénzügyminiszter.

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.