– Kiemelendő, hogy a medián kereset növekedési üteme szeptemberben is érdemben magasabb, 15,5 százalékos volt, vagyis az átlagbér emelkedése elsősorban az alacsonyabb bérkategóriákban valósult meg, amelyben a minimálbér emelése játszotta a legfontosabb szerepet – reagált a friss adatokra Molnár Dániel, a Makronóm Intézet szenior makrogazdasági elemzője.
Szerinte a jelenlegi bérdinamika az év végéig fennmaradhat, decemberben mutathat majd nagyobb lassulást az átlagbér növekedési üteme, tekintve, hogy a tavaly decemberre előrehozott minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés hatása bekerül a bázisba.
– A jövő évi bérdinamika kapcsán a minimálbér kilenc-, illetve a garantált bérminimum hétszázalékos emelése erős alapot ad, ugyanakkor a vállalati szféra körében a legfontosabb kérdés az év eleji gazdasági helyzet és kilátások lesznek, tekintve, hogy a vállalatok többsége csak az év első hónapjaiban határoz a bérről. Pozitív kilátások esetén nyolc-kilenc százalékos béremelkedés is bekövetkezhet jövőre, amely a tovább lassuló inflációval együtt négy-öt százalékos reálbérdinamikát indukálna. Ennek nyomán a fogyasztás is tovább élénkülhet jövőre – jelezte az elemző.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!