A magyar vásárlók körében a legkeresettebb a klasszikus tízes és a gazdaságos harmincas tojáskiszerelés, ez utóbbi árát csökkentette a legnagyobb mértékben, közel hét százalékkal az áruházlánc. Így átlagosan öt százalékkal lesz olcsóbb a bolthálózatban a tojás – írta közleményében a kereskedelmi multi.
A Lidl ezzel a hetente megújuló akciókon, a Lidl Plus alkalmazásban elérhető kuponokon és a nagyobb kiszerelés vagy mennyiség után adott kedvezményeken felül ezzel az árcsökkentéssel egy újabb lépést tesz, hogy a napi bevásárlás gazdaságos legyen. A Lidl áruházaiba kizárólag magyar beszállítóktól érkeznek tojások, összesen hétféle kiszerelésben és méretben. Az M-es méretű klasszikus tízes és a gazdaságos harmincas kiszerelés az összes értékesített mennyiség közel felét teszi ki.
Az árcsökkenés a harmincas kiszerelés esetében meghaladja a 160 forintot.
„Kínálatunkat és a kedvezményeket is maximálisan a vásárlók igényeihez igazítjuk, ezért egy olyan alapélelmiszer árát csökkentjük, amely minden háztartásban megtalálható. Hiszen az jelenti a legnagyobb segítséget, ha a mindennapi bevásárlást tudjuk könnyebbé és gazdaságosabbá tenni. A mai árcsökkentéssel a legnépszerűbb harmincas kiszerelésű tojás ára 6,9 százalékkal, a tízdarabos S-es méretű tojás ára 4,9 százalékkal csökken, de például az extra sárga L-es tojásért is 6,7 százalékkal kell kevesebbet fizetni, ami újabb segítséget jelent a háztartások számára” – mondta Kovács Tibor, a vállalat élelmiszer-beszerzésért felelős ügyvezetője.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP)