Hatalmas az érdeklődés a beruházás-élénkítő támogatási program iránt

Minden benyújtott pályázatot értékelnek.

2025. 01. 16. 13:37
SZABADOS Richárd; DEMJÁN Sándor
Sajtótájékoztató a Demján Sándor Tőkeprogram indulásáról Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jókora az érdeklődés a kormány 21 intézkedésből álló új Gazdaságpolitikai Akciótervének részeként megvalósuló Demján Sándor 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program iránt, az előzetes regisztrációk száma január 15-ig meghaladta az 5600-at – jelezte csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. 

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások beruházási aktivitását, termelési kapacitás bővítését és magasabb hozzáadott értékű termékek gyártását célzó programról tudható volt, hogy az abban foglalt vissza nem térítendő támogatás lehetősége megmozgatja majd a hazai vállalkozói közösséget, bíztunk abban, hogy sok vállalkozás tervez beruházást idén 

– mondta Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és a technológiáért felelős államtitkár.

Az államtitkár hangsúlyozta: a cél az, hogy a rendelkezésre álló forrás a leghatékonyabban hasznosuljon, ezért a támogatandó projekteket egy objektív, előzetesen meghirdetett pontrendszer alapján értékelik.

Azért, hogy valóban a legígéretesebb fejlesztések közül kerülhessenek ki a támogatásban részesülő projektek, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a programelem lebonyolítását végző Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) úgy határozott, hogy az előzetesen meghirdetett kikötéssel szemben a pályázati keretösszeg 200 százalékát kitevő összeg meghaladásakor sem zárul le automatikusan a pályázati kérelmek befogadása.

Ez azt jelenti, hogy minden olyan pályázati kérelmet befogad majd a rendszer, ahol az előregisztrációt és az előzetes adatfeltöltést az érintett vállalkozás 2025. január 17-én, péntek 17 óráig sikeresen és hiánytalanul elvégezte. 

Erről a pályázati űrlap végén az „adatellenőrzés” funkciógomb megnyomásával tudnak megbizonyosodni a pályázók, emellett a hibátlan és sikeres feltöltésről rendszerüzenetet is kapnak az érintett cégek.

Csütörtökön és pénteken az MGFÜ megerősített ügyfélszolgálattal segíti a feltételek teljesítésében az előfeltöltésben elakadt pályázókat, illetve a módosított felhívás is kikerül a vali.hu oldalra – hívta fel a figyelmet Szabados Richárd. A feltételeknek eleget tevő vállalkozások a pályázataikat 2025. január 22-én 10 és 16 óra között nyújthatják majd be. Ezt követően az MGFÜ az előzetesen meghatározott feltételrendszer alapján valamennyi határidőben benyújtott pályázatot egyenként értékelni fog.

A támogatásra jogosultak köre az elért pontszám alapján, transzparensen kerül meghatározásra. A ponthatárt olyan szinten rögzítik, amely alapján a rendelkezésre álló 48 milliárd forintos támogatási keretösszeg hiánytalanul kiosztható a nyertes vállalkozások számára. Így biztosítható, hogy valóban a legjobb, a gazdaság növekedését és a vállalkozások méretugrását leginkább segítő ötletek, fejlesztések kapnak majd támogatást – közölte a tárca.


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.