Trump elnöksége új magasságokba repítheti a BÉT-et, ragyogóak a magyar blue chipek kilátásai – többek között erről beszélt Zakár Tivadar, a BÉT kijelölt tanácsadójaként működő Univerz Invest Zrt. befektetési igazgatója a Világgazdaság podcastjének, az Arbitázsnak az első idei adásában.
Hiába az elmúlt két év féktelen árfolyam-emelkedései, a magyar piac továbbra is ragyogó kilátásokkal rendelkezik, az árazások ugyanis továbbra is egyértelműen nyomottak a legtöbb blue chip esetében, Trump elnökségének a piacra kifejtett hatásait pedig egyelőre csak találgatni lehet, a leendő elnök kommunikációja e téren ugyanis nagyon zavaros
− mondta Zakár Tivadar.
A beszélgetés során a szakértő arról is beszélt, hogy a második Trump-ciklusnak nemcsak tengerentúlon, de a hazai részvénypiacon is erős hatása lehet majd, az amerikai gazdaságpolitika ugyanis egyértelműen be tud gyűrűzni Európába, így a magyar tőzsdére is.
A forint kilátásai kapcsán Zakár Tivadar kiemelte: a monetáris oldal kivételesen nehéz helyzetben van, a kamatpolitikát ugyanis elsősorban jelenleg a gazdasági növekedés ösztönzése, nem pedig a devizaárfolyam felpolcolása kell hogy lekösse, és a gyenge forintárfolyam alapvetően nem is végzetes a magyar gazdaság számára, hiszen exportvezérelt, de a jelenlegi szintek mellett ez már jelentős negatívumokkal is jár az infláció és az import tekintetében.
Úgy gondolom, mindenki ki tudna egyezni egy 390–395-ös euróárfolyammal, és ez jó lenne már az inflációs hatás miatt is, de ez a 415–416 azért már sok
– fogalmazott a szakember.