Január elsejétől hivatalosan is életbe lépett a 2025-ös minimálbér-megállapodás, amelynek értelmében a teljes munkaidőben foglalkoztatottak legkisebb kötelező munkabére kilenc százalékkal, bruttó 290 800 forintra, míg a garantált bérminimum hét százalékkal, 348 800 forintra emelkedik – írta a Világgazdaság. Ezzel a minimálbér nettója 193 390, míg a szakmunkás-minimálbéré 231 965 forintra nő. A minimálbér-emeléssel számtalan juttatás és adókedvezmény is változik.

A gyermekgondozási díj, azaz a gyed a figyelembe vehető jövedelem naptári napi átlagának 70 százaléka, azzal, hogy a gyed maximálisan megállapítható összege havonta legfeljebb a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka lehet. Ennek megfelelően a 2025-ös minimálbér-megállapodás alapján a gyermekgondozási díj felső határa havi bruttó 407 120 forintra emelkedik.
A diplomás gyed mértéke felsőfokú alapképzés esetén a jogosultság kezdőnapján érvényes minimálbér 70 százaléka, vagyis 2025-ben 203 560 forint.
Szintén több pénzt kaphatnak idén az államtól azok a szülők is, akik gyermeküket otthon nevelik. Mivel a gyermekek otthon gondozási díjának (gyod) összege 2022-től megegyezik a minimálbér száz százalékával, a gyod összege 2025-ben bruttó 290 800 forintra emelkedik.
A munkanélküli-segély, hivatalos nevén az álláskeresési járadék odaítélése az igénylést megelőző négy negyedév keresete alapján történik, de van egy maximum, amely a mindenkori minimálbérhez van kötve, így nem haladhatja meg a minimálbér egy napra számított összegét. Ez 2025-ben bruttó 9694 forint, tehát az álláskeresési járadéknak is ez a felső határa.
A gyes összege nem változott 2025-ben, így 2024-hez hasonlóan 28 500 forint, amelyből 10 százalékos nyugdíjjárulékot levonnak. Hasonlóan a gyodhoz és az álláskeresési járadékhoz, a táppénzt is a mindenkori minimálbér alapján számolják ki.
A táppénz egy napra járó maximális összege a 2025-ös minimálbér összege kétszeresének harmincad részét nem haladhatja meg, így tehát a táppénz maximálisan kapható napi összege 2025-ben 19 387 forint.
A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása után igénybe vehető járulékkedvezmény is emelkedik január elsejével, összhangban a minimálbérrel. A járulékkedvezmény a minimálbér kétszereséig, vagyis legfeljebb 581 624 forintig terjed. Azok, akik meghatározott betegségekben szenvednek, mint a mozgásszervi fogyatékkal élők, a cukorbetegek, a laktóz- és a gluténérzékenyek a minimálbér egyharmada szerinti összeg 15 százalékára lehetnek jogosultak. Ez a kedvezmény 2025-ben havonta 14 535 forintot jelent.