A vállalati hitelpiac kapcsán elmondta: 2020-ban a Kavosz az MFB és az Exim hitelprogramjai, illetve a Magyar Nemzeti Bank Növekedési hitelprogramja (NHP) új lendületet adott a finanszírozási piacnak. A Kavosz közvetítésével pedig ebben a pillanatban 4400 milliárd forintnyi forrás van a Széchenyi-kártya különböző konstrukcióiban a piacon, ami a magyar GDP hozzávetőleg 5 százalékának felel meg.
Az egyszerűség kedvéért mondhatjuk azt, hogy percenként 20 millió forintot helyezünk ki a Széchenyi-kártya-program keretében.
– Mindezek alapján úgy látom, hogy a Kavosz gyorsreagálású hadtestként van jelen a kkv-finanszírozásban, miközben az a fő feladata, hogy elősegítse az állami támogatású hitelezést – fogalmazott.
Mivel a Kavosz viszonylag kis méretű cég, azaz rugalmas, így extra sebességgel tud reagálni a piaci igényekre. Így a fejlesztési folyamat – a vállalkozások jelzésein, a javaslataink megfogalmazásán, a szakpolitika bevonásán keresztül az adott konstrukció bevezetéséig – igen gyorsan lezajlik: nem véletlen, hogy az elmúlt években rengeteg változás történt a Kavosz programjában. Ennek kapcsán a vezérigazgató Demján Sándort idézte, aki azt mondta, hogy „minden lehető és lehetetlen eszközzel támogatni kell a kkv-kat”.
A Kavosz jelenleg nyolcféle támogatott finanszírozási konstrukciót kínál a kkv-knak. A Széchenyi-kártya-program MAX+-ban elérhető konstrukciók minden releváns, létező vállalkozói igényt lefednek: így szerepel a kínálatban folyószámlahitel, forgóeszköz-finanszírozásra szolgáló termék, beruházási hitel és lízingkonstrukció éppúgy, mint a speciálisan a turisztikai ágazatban és az agráriumban működő vállalkozásokra kifejlesztett megoldások.
A konstrukcióink árazása pedig rendkívül kedvező: a beruházási hiteleknél évi 5 százalékról 3,5 százalékra csökkent a kamat 2024 novemberében, idén márciustól pedig tovább tudunk könnyíteni a vállalkozók terhein: a beruházási hitel és az agrárberuházási hitel, valamint a lízingkonstrukciók keretében 3 százalékra mérséklődik a kamat, a folyószámla- és likviditási hitelek esetén pedig 4,5 százalékra; ezek ráadásul a futamidő végéig fix kamatok. Az igényelhető összeg maximumát az EU elvárásai miatt 1 milliárdról 500 millió forintra kellett korrigálnunk, ami a nagyobb középvállalatok szempontjából nem előnyös, ám így is rendkívül kedvező konstrukciókról van szó. A múlt évben emellett bevezettük a zöldcélok megvalósítását szolgáló Széchenyi -kártya-konstrukciót is, amelynél még kedvezőbb, fix 1,5 százalékos a kamatszint.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!