Magyarország belépett a fejlesztő államok közé

Az idei a gazdasági áttörés és a fordulat éve.

2025. 03. 08. 15:31
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a fejlesztő államokról beszélt Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén a többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy elindult a világgazdaság átrendeződése. Az idei a gazdasági áttörés és a fordulat éve, ugyanakkor az év elején még „kapkodtuk a fejünket”. A tárcavezető szerint az országok fejlesztő államokká válnak, Németország is erről döntött. Ez teljesen új, ezt Amerika indította el.

A miniszter szerint az amerikai vámoknak nem az a céljuk, hogy drágább legyen az import. Hanem az, hogy a gyárak költözzenek haza. – Ez logikus, mi is ezt tesszük – mondta. Nagy Márton megjegyezte, hogy Németországban vége a fiskális konzervativizmusnak, amerikai nyomásra felébredtek. Szerinte le kell számolni a fiskális konzervatizmussal.

A magyar gazdaságpolitika is fejlesztő állam, amit a Száz új gyár és a Demján Sándor-program is megcélzott. Hangsúlyozta, hogy egyértelmű a fordulat a magyar gazdaságban, ennek több pillére van:

  • rekordmagas a foglalkoztatás
  • a reálbér-emelkedés minden kereseti szinten érezhető
  • öt százalékkal bővült a fogyasztás 2024-ben, ami a legmagasab értékek között van az EU-ban
  • 2024-ben rekordéve volt a turizmusnak
  • folytatódott a hitelezési fordulat 2024-ben 
  • az új és használt autók piaca lendületben van
  • az építőipar fordulni fog, a megrendelésállomány húsz százalék fölött van.
    Szerinte a bérekben már visszaadták azt, amit az infláció elvett, sőt minden jövedelmi csoportban javul a családok pénzügyi helyzete. Ezt támasztja alá, hogy 2022-höz képest már 8,7 százalékkal nőttek a reálbérek. A jövedelmi szinten is ezt látni.

Egy kivétel van, ami rövid távon gondot okoz, az az infláció, amivel foglalkozni kell. A kormány ezért jelentett be egy háromfokú akciótervet, ennek első eleme az önkéntes ármérséklés, a második az árrés csökkentése, a harmadik az árstop bevezetése.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.