– Március 17-én elindul az új Lakhatási tőkeprogram, amely első körben kétszázmilliárd forinttal segíti a megfizethető lakhatási célok elérését, öt év alatt összesen harmincezer lakás építését – jelentették be a hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztériumban a Világgazdaság tudósítása szerint. A tárca kezdeményezésére a Nemzeti Tőkeholding (NTH) koordinációjával indul a program, aminek célja, hogy jelentősen növelje a lakásépítési kedvet és kínálatot, így megfékezze az áremelkedést is.
– Ez nagyon fontos, mert jelentős visszaesés volt a lakáspiaci tranzakciók számában és a hitelezésben is, 2024-ben 13 ezerre csökkent az új lakások száma, ami 29 százalékos csökkenésnek felel meg – mutatott rá a kiindulási helyzetre Bókay Márton, a minisztérium nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
A kétszázmilliárd forintos keretösszegű program nyolcszáz–ezermilliárd forintnyi fejlesztést generálhat.
– A Baross Gábor-program keretében 2023 óta 150 milliárdos keretösszeggel már elindult egy lakásprogram, ennek keretében 110 milliárdért már megvalósultak a fejlesztések. Bízunk benne, hogy az új kezdeményezés kellő erő ahhoz, hogy már az idén jelentős élénkülés legyen a lakásépítésben, és ez fenntartható módon folytatódjon – emelte ki Bókay Márton.
A Lakhatási tőkeprogram bejelentése óta a piaci alapkezelők kimagasló érdeklődést mutatnak, így az induló keret további százmilliárd forinttal, összesen háromszázmilliárd forintra is emelkedhet a jövőben. A lehetőségre 2025. március 17. és március 24. között olyan hazai, jelentős tapasztalattal, szakmai tudással és eredményekkel rendelkező piaci befektetési alapkezelők jelentkezhetnek nyilvános pályázat útján, melyek 2024. december 31. napján legalább 25 milliárd forint vagyont kezeltek ingatlan- és/vagy értékpapíralapokban, vagy átlagosan együttesen legalább 25 milliárd forint jegyzett tőkéjű magántőkelapot kezeltek.
Egy alapkezelő akár több alappal is pályázhat:
- az alapkezelők alaponként legalább ötmilliárd forint,
- alapkezelőnként legfeljebb húszmilliárd forint tőkejuttatást kaphatnak az induló konstrukcióban.
A nyertes meglévő vagy újonnan létrehozott ingatlanalapok az elnyert tőkejuttatás száz százalékát kizárólag magyarországi ingatlanbefektetésekre, ennek nyolcvan százalékát pedig lakások, bérlakások, valamint kollégiumi épületek fejlesztésére fordíthatják.
Buda Sándor, a Nemzeti Tőkeholding elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a tőkeprogram úgy járul hozzá az ingatlanpiac kiegyensúlyozásához, hogy a torzító hatások elkerülése érdekében piaci alapon nyújt tőkebefektetéseket.