A külföldiek földszerzését támogatja a Gyurcsány vezette baloldal

Lehetővé tenné a külföldiek és a jogi személyek földszerzését hatalomra kerülése esetén a baloldal. Programtervezetükből sejthető, hogy a baloldal a nyugat-európai érdekeket kiszolgáló agrárpolitikát folytatna, míg az agrárvállalatok erőfölényével szemben védelem nélkül hagyná a kistermelőket. A Jobbik feladta azt a szemléletét, hogy a magyar földnek magyar tulajdonban a helye, az összellenzéki agrár- és vidékpolitika legtöbb eleme Gyurcsányék programjából lett átvéve.

Nagy Kristóf
2021. 06. 24. 6:40
null
Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára nem tartaná magyar kézben a magyar földet Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára vidékfejlesztési és földpolitikáját tükrözi a baoldali összefogás programtervezete, miközben nyomokban sem tartalmazza a Jobbik korábbi nemzeti szemléletét, vagyis azt, hogy a magyar földet magyar kézben kell tartani. Ehelyett az ellenzék úgy látja, azé legyen a föld, aki megműveli. Ez az elv egyértelműen a Demokratikus Koalícióé.

A párt célja, hogy a külföldiek és a jogi személyek földvásárlási tilalmát megszüntetve a nemzetközi agrárvállalkozások uralják a magyar piacot.

A Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd közös programjának tervezete szerint ha a baloldal alakíthatna jövő tavasszal kormányt, akkor a magyar gazdák versenyképességének növelése helyett egyértelműen a nyugat-európai elvárások diktálnák az agrárpolitikát.

A baloldali programterv Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke által megfogalmazott elveknek megfelelő zöldszemléletet tükrözi, noha ezek ellen a jelenleg zajló uniós tárgyalásokon az összes tagállam tiltakozik.

A programban ugyanakkor

szó sincs arról, hogy a kistermelőket és a családi gazdaságokat kiemelt támogatásban kell részesíteni.

Mindez arra utal, hogy amennyiben az ellenzék nyerné a jövő tavaszi választásokat, akkor a baloldal ismét alárendelné a magyar gazdákat és a hazai agráriumot a nyugat-európai politikai és gazdasági érdekeknek, ezzel veszélyeztetve az ország önellátó képességét.

A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal, úgy tűnik, továbbra is abban érdekelt, hogy bebetonozza a rendszerváltást követő privatizáció és az uniós csatlakozás következményeként kialakult, Magyarország számára kedvezőtlen termelési struktúrát.

Ennek célja, hogy a kelet-európai országok gazdáit az alacsony jövedelmezőségű, kevés munkahelyet teremtő alapanyag-termelésre kényszerítsék.

Az itt megtermelt alapanyag – például gabona – nagy részét pedig a külföldi tulajdonú élelmiszeripari vállalkozások dolgoznák fel, megfékezve a magasabb hozzáadott értékű hazai mezőgazdasági termelés fejlesztését, csökkentve az ország önfenntartó képességét.

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára nem tartaná magyar kézben a magyar földet
Fotó: Havran Zoltán

A közös baloldali elképzeléseknek is fontos eleme az új földforgalmi törvény, amely szintén egybecseng a Gyurcsány-párt programjával. A baloldal régóta ellenzője a jelenlegi szabályozásnak, amely szerint a helyben lakó gazdák élveznek elsőbbséget a földszerzésnél, míg a külföldiek és a jogi személyek nem vásárolhatnak termőföldet.

A baloldal úgy véli, a magyar agráriumban az egyéni és családi gazdálkodóknak, a szövetkezeti és a társas vállalkozásoknak egyformán megvan a saját helyük és fontos szerepük. Szerintük az agrárpolitikának a kis- és nagyobb gazdaságok egymást kiegészítő, hatékony működését kell támogatnia. Ez a gyakorlatban azt eredményezné, hogy

az őstermelők és a családi gazdálkodók pozíciója gyengülne, kiszolgáltatottá válnának az erőfölénnyel bíró nemzetközi agrárvállalatoknak. Jelentősen meggyengítenék a kisebb termelők piaci pozícióit is védő Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát,

eltörölve a kötelező kamarai tagságot, csorbítva a testület jogköreit. Az átfogó agrárstratégia helyett a baloldal helyi fejlesztési tervek, vagyis előreláthatóan a politikai és a nagyvállalati érdekek, valamint az agrárbárók óhajai szerint osztaná el a rendelkezésre álló támogatásokat.

Korábban írtuk: az ellenzéki agrárpolitikát is kézben tartó DK – hasonlóan a Momentumhoz – nyíltan támogatja és az agrárium technológiai fejlődésének részeként említi a genetikailag módosított termesztést.

Noha hazánk adottságai nem indokolják a GMO-k térnyerését, a Gyurcsány család álláspontja szerint termesztésük elkerülhetetlen.

A GMO-mentes mezőgazdaság feladása pedig szintén a multinacionális agrárvállalatok érdekeit tükrözi.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.