A meghozott intézkedések értéke több mint 9200 milliárd forint

A munkahelymegőrzést 380 milliárd forinttal, míg a munkahelyteremtést 2020 és 2022 között 804 milliárd forinttal támogatják a gazdasági akcióterven belül idén – közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Cégvezetők csúcstalálkozója – 2020 című online videókonferencián csütörtökön.

Forrás: MTI2020. 06. 25. 11:04
null
Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A munkahelymegőrzést az idén 380 milliárd forinttal, míg a munkahelyteremtést 2020 és 2022 között 804 milliárd forinttal támogatják a gazdasági akcióterven belül – közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Cégvezetők csúcstalálkozója – 2020 című online videókonferencián csütörtökön.

A miniszter előadásában ismertette, hogy áprilisban elindították az akcióterv második fázisát, amelyben az azonnali és középtávú, 2022 végéig tartó intézkedések célja, hogy ugyanannyi munkahelyet teremtsenek, mint amennyi a járvány miatt megszűnt. Az akciótervben öt fő területet határoztak meg, amelyben a meghozott intézkedések értéke meghaladja a 9200 milliárd forintot 2020 és 2022 között. A munkahelyek megőrzése és teremtése mellett a kiemelt ágazatok (turizmus, film- és dizájnipar, egészségipar, élelmiszeripar és mezőgazdaság, építőipar, közlekedés és logisztika) megerősítése során 2564 milliárd forintnyi beruházást és fejlesztést valósítanak meg, a vállalkozások számára 2416 milliárd forintnyi kedvezményes hitel- és tőkeforrást teremtenek,

a családok és nyugdíjasok védelmére pedig 235 milliárd forintot fordítanak 2020 és 2022 között

– mondta.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a munkahelyek megőrzését a foglalkoztatás költségeinek támogatásával, a munkaszervezés rugalmasabbá tételével, a vállalkozások tájékoztatásával, valamint adókönnyítésekkel és adminisztrációs egyszerűsítésekkel segítik. A munkahelyteremtésben nagy szerepük van a képzési és beruházási támogatásoknak, illetve az infrastrukturális fejlesztések mellett a kutatás-fejlesztési és innovációs programok elindításának.

A koronavírussal kapcsolatos intézkedések kezdetekor a regisztrált álláskeresők száma 281 ezer volt.

Számuk 376 ezret tett ki a héten, amikor már többen kerültek ki a regisztrált munkanélküliek közül, mint amennyit frissen nyilvántartásba vettek – mutatott rá.

Fotó: Teknős Miklós

Palkovics László szerint a gazdaságvédelmi akcióterv láthatóan jól szolgálja a koronavírus-válsággal legjobban érintettek megsegítését: a Diákhitel plusz a fiatalokat, a munkahelyvédelmi bértámogatás a munkavállalókat.

A bértámogatásra kérelmet benyújtó vállalatok száma meghaladta a 12 ezret és mintegy 180 ezer munkavállalót érint.

Az eddigi és tervezett intézkedéseknek köszönhetően mintegy 1,2 millió ember részesülhet munkaerőpiaci vagy képzési támogatásban, az alapozó informatikai képzésre jelentkezők száma meghaladja a 60 ezret, a Diákhitel plusz konstrukció keretében pedig közel 14 500-an igényeltek hitelt.

A támogatási programokkal több mint 469 ezer álláshelyet védenek meg, 73 800 új munkahely létrehozását támogatják rövid távon

– ismertette.

Kiemelte, hogy a munkavállalókat a nyolchetes ingyenes digitalizációs e-learning képzést biztosító Újratervezés program, míg a cégeket a Vállalkozói Információs Portál (VALI) segíti.

Említést tett még a mikro-, kis- és közepes vállalatok (kkv) modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztéseket támogató Magyar, high-tech, zöld elnevezésű pályázati támogatásról, amelynek keretösszegét 100 milliárd forintra emelték.

A versenyképesség-növelő programban a támogatásokat igénybe vevő 806 vállalat kötelezettséget vállalt arra, hogy 377 milliárd forintnyi beruházást hajt végre a következő hónapokban,

ezzel 143 618 munkahelyet védenek meg, amihez a kormány 169 milliárd forint támogatást nyújt

– tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.