Ugyan írásunk megjelenésekor keveset tudunk még „minden idők legnagyobb” otthonteremtési programjáról, az eddig megismert részletek alapján nem holmi kommunikációs trükk ez a szóhasználat. A lakásáfa alapos csökkentése önmagában is komoly élénkítő erővel bír – elég csak a 2016-ban gőzerővel megkezdődő építkezésekre gondolni.
Most azonban további csavart kap a lépés azzal, hogy a csokkal számoló családoknak a fennmaradó ötszázaléknyi áfatartalmat is visszaigényelhetővé teszik. Vagyis a családoknak semennyi adót nem kell fizetniük új építésű lakásuk után.
Szlogenszerűen úgy is lehetne hirdetni ezt az új lehetőséget: adómentesen, mégis legálisan.
A visszaigénylés azért is fontos, mert olyan eszközt hoz be a rendszerbe, amely differenciál. A kedvezményes lakásáfa korábbi ciklusában a pénzügyminiszter éppen azzal indokolta a kivezetést, hogy sok befektető, illetve külföldi vásárolt lakást kedvezményesen. Pedig a kormány akkor is, ahogy most is, kimondottan családtámogatási lépésként tekint az áfacsökkentésre – jóllehet ezekben a válságos időkben az építőipar munkával ellátása sem utolsó szempont. Akkoriban kimondottan vonzó befektetést jelentett a lakás. Most azonban – járvány idején, amikor „a turizmusnak is kampó”, ráadásul a mindennapok részévé váló home office és az egyetemi digitális oktatás miatt bérlakásokra sincs szükség olyan tömegben, mint azelőtt – nem feltétlenül.
Ezen a ponton pedig érdemes kicsit számolgatni, ha már Novák Katalin is ezt tette legutóbbi rádióinterjújában. A visszaigénylés nemcsak a nagycsaládosoknak érhető el, hanem az egy-két gyermekeseknek is, akiknek kisebb és így valamivel kedvezőbb árú lakás vagy ház is megfelelő lehet. A nettó harmincmillió forintba kerülő lakás 27 százalékos forgalmi adója 8,1 millió forint lenne, a nettó ötvenmilliósé már 13,5 millió forint. A családok ennyit spórolnak csak ezzel a lépéssel.
De ott van mellette maga a csok, egy gyermeknél 600 ezer, két gyermeknél 2,6 millió, három vagy több gyermeknél pedig tízmillió forint vissza nem térítendő támogatásként. Sőt elérhető a babaváró támogatás is, amely, ha csak egy gyermeke születik a házaspárnak, már akkor nullaszázalékos kölcsönt jelent, ha pedig három, akkor ez is ajándék pénz.
Nem beszélve arról, hogy a babaváró a felvétel után három hónappal már 75 százalékban önerőként beszámíthatóvá válik, márpedig tudjuk jól, milyen fontos az önerő a lakásvásárlásnál. Ha pedig a kedvezményes csokos hitellel is számolunk (két gyereknél tíz-, háromnál tizenötmillió forint), már egyáltalán nem tűnik elérhetetlen álomnak az új otthon.
Ha a családok mindezt végiggondolják a kockás papír fölött, már csak arra lenne szükség, hogy a lakásfejlesztők is átgondoljanak ezt-azt. Mert akkor az újból életre kelő ötszázalékos áfa vízválasztó is lehetne. Jó lenne például túllépni azon a gyakorlaton, hogy minél kisebb helyre minél több lakást igyekszünk bezsúfolni a minél nagyobb profit reményében. Nemcsak azért, mert a városképnek – finoman szólva – nem tesznek túl jót ezek a lakótelepekre emlékeztető monstrumok, hanem mert most újra távlatosabban tervezhetnek a fejlesztők is. Ne is kerülgessük a forró kását:
most már elég a paneltömböknél is szűkebb életteret és intimitást nyújtó sok száz lakásos társasházakból!
Lehet, hogy ezeket a lakásokat korábban megvette egy-egy élelmes befektető, aki jó pénzért kiadja valakinek, de a járványhelyzetben sok minden változott. A gyerekesek az elmúlt hónapokban a korábbinál is elemibb erővel érezhették meg, milyen fontos a szellősebb, élhetőbb környezet, netán a zöldfelület a közelben. Ők például biztosan nem fognak ilyen falanszterekben lakást venni, akármekkora támogatást ad is nekik az állam.
