időjárás 12°C Mihály 2022. szeptember 29.
logo

„Ezek nyilván nem parkok”

Pintér Balázs
2020.04.29. 11:00
„Ezek nyilván nem parkok”

A lakóparkok többsége jellemzően sűrűn épített, a térarányok miatt a szűkös zöld részek sokszor nem igazán benapozottak – mondta a lapunknak adott interjúban Szövényi Anna építész, urbanista a lakóparképítések elmúlt időszakban tapasztalt újabb hullámáról. A Szent István Egyetem Településépítészeti Tanszék egyetemi adjunktusa szerint a fő probléma, hogy nem városrészben, összefüggő területekben, hanem telkekben gondolkozunk. Az lenne az ideá­lis, ha a várostervezés elébe tudna menni a fejlesztői vágyaknak, és nem utánuk futna.

– Tulajdonképpen mit nevezünk lakóparknak?

– Lakópark mint fogalom nem létezik, ez inkább típust jelöl. Persze rögtön felmerülhet: ilyet vagy valami mást kellene-e építeni? Kanczlerné Veréb Mária és Schneller István kollégámmal a kétezres évek eleji fejlesztésekről végzett kutatásunk alapvetése is az volt, hogy körülírjuk, mi egyáltalán a lakópark. A fogalom egészen más világból származik, olyan épületegyüttesekre vonatkozik, amelyek elzárt területen valósulnak meg. A budapesti városszövet azonban átjárható, rugalmas, és a többi nagyvárosunk is ilyen. Vagyis nem biztos, hogy feltétlenül ilyen „őrzött”, elzárt világokat kellene létrehozni, más kérdés, hogy úgy tűnik, egyfajta igény jelentkezik rájuk. Ráadásul a park szó egyértelmű hívószó.

– Olyannyira parkként, sőt ligetként hirdetik ezeket a helyeket, mintha az, aki odaköltözik, szinte a természetbe kerülne. Odakerül?

– A legtöbb esetben ezek nyilvánvalóan nem parkok. Szintén a korábbi kutatásunkra tudok hagyatkozni, amelyben megállapítottuk, hogy bár úgy tűnik, sok jól kezelt zöldfelület van egy-egy lakóparkban, ez csalóka. Mivel a beruházó nagyon sok lakást épít, és az építési törvény szerint minden lakáshoz telken belül parkolót kell biztosítania, ezért a mélygarázs sokszor kilóg az épület alól. Ez önmagában nem lenne baj, de ennek tetején valódi biológiai aktivitású zöldterületet, mélyen gyökerező fákkal és egyéb növényzettel nem lehet kialakítani, legfeljebb füvesíteni. Vannak persze kivételek; van, ahol működik a parkjelleg, és lakóközösség is kialakul, a játszótéren például rendszeresen összejönnek a családok. Egyfajta nyugalmat kaphat a lakásvásárló, hogy őrzött helyen tudja a gyermekét, csak hát azzal a kompromisszummal, hogy azt a játszóteret több száz, esetleg ezer lakáshoz tervezték. A lakóparkok többsége jellemzően sűrűn épített, a térarányok miatt a szűkös zöld részek nem igazán benapozottak. A legfeljebb négy-öt szintes épületek között még csak-csak, de a kijjebb fekvő városrészekben is egyre terjedő nyolc-tíz szintes épületek között már bajosan.

– Mi lenne az ideális vagy a maximális sűrűség?

– Az építési, várostervezési szabályzatok meghatározzák a beépíthetőséget, hogy egy adott terület mennyire sűrűn lehet beépített. A beruházó jellemzően az előírások szerinti felső határt tekinti iránymutatónak. Sokszor az is előfordul, hogy a fejlesztő a rendezési terv módosításával magasabb mutatószámot ér el. Ennek lehetőségét valamilyen plusz közcélú fejlesztés fejében kapja meg az önkormányzattól, mondjuk infrastruktúra kiépítéséért. Ez nem szerencsés. Több nemzetközi kutatás kimondja, hogy a hektáronkénti 200–300 lakás az a maximális sűrűség, ami talán még elviselhető, de kertvárosi területeken csak 100–150 lakás. Már a korábbi kutatásunk során is bőven láttunk olyan lakóparkokat, ahol a sűrűség e számok fölé ment.

– Ezért lehet az a benyomásunk, hogy egyre kisebb telkekre egyre több lakást építenének?

– A beruházó jellegzetes igénye, hogy egy családi házas telekre két-három egységes ikerházat vagy sorházat telepít. Ez teljesen szabályos, benne marad a beépítési mutatókban, csakhogy egészen más, ha háromszor annyi család terhel ugyanakkora területet, mint ha egy. Ezzel a zöldfelületek is csökkennek. Mert persze eredetileg megvan az előírt arány, de a használattal ez mindig fogy: egyre több részt leaszfaltoznak, letérköveznek, ha többen laknak ott. A kertvárosi részek átalakulóban vannak, sűrűsödnek, de ez nem feltétlenül rossz.

– Mire gondol?

– A fenntartható város képébe nehezen fér bele a nagyon laza kertvárosiasság, hiszen a szétterjedéssel az utazási távolságok egyre csak nőnek. A legtöbb mai várostervezési elmélet arról szól, hogy kisvárosi léptékű egységeket érdemes létrehozni a nagyvároson belül, ahol minden szolgáltatás elérhető az ott élőknek. Ezzel csökkennek az egyik városrészből a másikba történő utazások, ezekben a központokban pedig sűrűbb lehet a beépítés. A fő probléma az, hogy nem városrészben, összefüggő területekben, hanem telkekben gondolkozunk. Ez óhatatlanul konfliktusokhoz vezet. A Budapest 2030 hosszú távú városfejlesztési koncepcióban már megjelentek olyan elképzelések, hogy hol kellene sűrűbb központi mag, és miként kellene a hozzá kapcsolódó fejlesztéseket végrehajtani. Ehhez nagyon irányítottan kellene működnie a tervezésnek. Az lenne az ideális, ha a várostervezés elébe tudna menni a fejlesztői elképzeléseknek, vágyaknak, és nem utánuk futna.

– A nagyobb lakóházépítéseknél mennyire jelennek meg várostervezési szempontok?

– A zöldfelületek kialakítása mellett az alapszintű szolgáltatások is hívószavak tudnak lenni. Kisebb üzletek, kávézók, edzőtermek megjelennek, sőt kedvező változás, hogy közösségi terek is egyre inkább részei egy-egy ilyen beruházásnak. Az alapfokú szolgáltatások viszont – például óvodák, iskolák – nem feltétlenül biztosítottak. Ha megjelenik mondjuk egy ezerlakásos fejlesztés terve kétezer lakóval, nem vagyok biztos benne, hogy minden önkormányzatnál megterveznék, hogy a bölcsődei, óvodai helyekkel mi lesz, és nem kellene-e fejleszteni ezeket. Érdemes megnézni, hogy a régi lakótelepi bölcsődék, óvodák ma is jól működnek, általában tele vannak gyerekkel, jól bővíthetők. Ilyet persze egy magánberuházótól nem lehet elvárni, legfeljebb fizetős magánóvodák létesülnek egy-egy fejlesztés részeként.

– A legújabb szabályozás szerint a rozsdaövezetekben koncentrálódhat a legtöbb lakásépítés az ötszázalékos áfa hatására. Mit hozhat ez a lépés?

– Szerintem elsősorban nem a lakás­áfa kérdése fogja eldönteni, hogy hol épülnek majd nagy számban lakóházak, lakóparkok, hanem az, hogy – mint említettem – a várostervezés elébe tud-e menni a fejlesztéseknek. Sok kérdés van ez ügyben: mennyire rehabilitálhatók ezek a területek, az áfakedvezmény ki tudja-e váltani a rehabilitáció magas költségeit. Az is kérdés, hogy a mai belvárosi és külvárosi részek közötti sávnak mindenütt lakófunkciót szánunk-e. Meg­győződésem, hogy ezeken a részeken a megújuló energiáknak is teret lehetne adni, akár napelemparkok létesítésével, és a budapesti zöldfelületek növelésében is jelentős szerepük lehetne.

Az építész szerint csupán alaprajzból nehéz megállapítani, hogy a lakás mekkora teret, milyen kilátást kap
Fotó: Bach Máté

– Építészszemmel milyenek a soklakásos lakóparkok?

– Átlagos építészeti trendek látszanak megvalósulni, leöntve valami arra a lakóparkra jellemző mázzal, magukon hordozva a tömegesen épített lakások jegyeit. A kulcs az, mennyire ügyes a tervező, tudja-e lágyítani az épületet. Több helyen próbálkoznak a tömegek elmozgatásával, emeletek elforgatásával, valamiféle játékos elrendezéssel, hogy ne minden lakás nézzen szembe a másikkal, vagy hogy ne csak egyszerű paraván válassza el a szomszédos erkélyeket. Ekkora lakásszámnál ez már nagyon nehéz. A lakás alapvető értéke, hogy oda vissza tud húzódni az ember, az a saját világa. Ha ez nincs meg, mert annyira áthallik, átlátszik minden a többi lakótól és lakásból, az fokozódó pszichés terhelést jelent. Nagyon becsapós, hogy ha valaki lakást keres, és elkezdi bújni az egyes lakóparkok honlapját, csak alaprajzokat és csilivili látványterveket fog találni, helyszínrajzokat nagyon ritkán. Előbbiekből viszont nem lehet megállapítani, hogy az adott lakás mekkora teret, milyen kilátást, milyen szeparációt kap a többiektől.

– A hirtelen felfutó építkezésekkel az elmúlt években valóban a tervezőasztalról vásárolták meg a lakások zömét. Költözéskor jön a döbbenet?

– Sok esetben egy lakóparknál nem az a végleges állapot, amibe már sokan beköltöznek. Találkoztam olyannal, hogy valaki megvette a lakást, beköltözött, és nem sokkal utána derült ki számára, hogy a második ütemben felhúzni tervezett épület pár méterre az erkélyétől helyezkedik majd el. Ez a látványtervek problémája: sokszor virtuá­lis világot mutatnak, aminél egészen más a valóság. Mindent meg lehet nézni, a függönyöket, az okosmegoldásokat, hogy milyen csaptelep kerül a fürdőszobába, csak azt nem, hogy miként fog ez az egész elhelyezkedni a valós térben. Éppen ezért fontos lehet, hogy vásárlás előtt szakértőt is megkérdezzen a vevő. Látszik, mely tervek azok, amelyek tervezői tényleg végiggondolják, foglalkoznak a megvalósítással, és a legjobbat próbálják kihozni a telek adottságaiból és a beruházó által elvárt szempontokból. Egy jól tájolt, intim hangulatú erkély például különösen felértékelődik a járványhelyzettel.

– Ha most e célból keresnénk meg önt, lenne olyan lakópark, amelyről kifejezetten lebeszélne minket?

– Sajnos több is.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.