Az innováció ad lehetőséget a tudományos eredmények gyakorlati megvalósításához

Az innováció szerepe és feladata, hogy a tudományos eredményeket elvigye a gyakorlat irányába, ehhez a folyamathoz pedig szervesen kapcsolódik a tehetséggondozás is – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, ahol 29. alkalommal hirdették meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt.

Forrás: MTI2019. 10. 21. 15:01
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bódis József hozzátette, az esemény jelentőségét az adja, hogy a versenyben olyan programokat, ötleteket is bemutathatnak, amelyek a jövő technikai és ezáltal társadalmi képét is átalakíthatják.

Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, a verseny elindítója elmondta, hogy a 29. innovációs versenyre műszaki, természettudományi, környezetvédelmi informatikai, valamint matematikai területről bármilyen ötlettel pályázhatnak a középiskolások.

A helyszínen kiadott közlemény szerint az Ifjúsági Tudományos Tehetségkutató Versenyt a Magyar Innovációs Szövetség hirdette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az ITM és közmédia M5 kulturális csatornája közreműködésével a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.