Az új menetrend bevezetése után kevesebb busz jár majd

A járványügyi helyzetnek megfelelő új menetrendek lépnek életbe nyáron a helyközi közúti közlekedésben. Az intézkedések részeként a vonatokkal párhuzamosan haladó számos távolsági autóbuszjárat megszűnik – értesült a Magyar Nemzet. A cél továbbra is a vasút elsőbbségének biztosítása; a buszok fő feladata, hogy a csatlakozáshoz vigyék el az utasokat.

2020. 05. 27. 5:45
null
A felszabaduló járműveket a vidéki közlekedés javítására használják fel Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koronavírus-járvány miatt csökkenő távolsági utasforgalomhoz illeszkedő ideiglenes menetrendeket rendelt meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a közlekedési vállalatoktól. A Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentum szerint a Volánbusz vezetését is felkérték, hogy számos viszonylat menetrendjét változtassa meg vagy alakítsa át, járatokat szüntessen meg.

A rugalmas járványügyi menetrendek kialakítása során figyelembe veszik az utazóközönség változó igényeit, az ország közlekedési alapját képező vasúthálózat előnyét és elsőbbségét, ehhez igazodva növekszik az autóbuszos közlekedés „ráhordó” feladata és szerepe. A vasúti fővonalak előző években végrehajtott és jelenleg is folyamatban lévő fejlesztése lehetőséget ad a párhuzamosan futó távolsági buszjáratok indokoltságának felülvizsgálatára. Az így felszabaduló autóbuszokat a vidéki Magyarország közlekedési lehetőségeinek javítására használják fel.

Az összehangolás jegyében több távolsági buszvonalat megszüntetnek: így a Budapest–Kecskemét–Szeged–Szabadka járatot június 20-tól, a Budapest–Erdőtelek–Sarud–Tiszafüred viszonylatot július 1-jétől törlik. Ez a sorsa a Budapest–Solt–Kalocsa–Jánoshalma járatnak is. Június 20-tól, a nyári menetrend kezdetétől a Budapest–Zalakaros–Nagykanizsa viszonylaton is megszűnnek a buszok, a Zalakarost korábban érintő járatok ráhordó járattá válnak.

A felszabaduló járműveket a vidéki közlekedés javítására használják fel
Fotó: Kurucz Árpád

Ez a sors vár augusztus 1-jétől a Budapest–Keszthely–Hévíz–Zalaegerszeg járatra is, miközben a Budapest–Sármellék–Zalaegerszeg–Lenti vonalon négy expresszjárat szűnik meg és alapvetően a határon túli Lendva elérését szolgáló új menetrendi struktúrát kér a megrendelő.Szintén július 1-jétől törlik a Budapest–Tatabánya–Oroszlány–Kisbér, a Budapest–Győrszemere–Pápa és a Veszprém–Kisbér–Komárom járatokat is. Augusztus 1-jén búcsúzik majd a Budapest–Székesfehérvár–Veszprém–Sárvár–Szombathely és a Budapest–Veszprém–Pápa–Bükfürdő buszjárat. A Budapest–Tápiószentmárton/Szentmártonkáta viszonylat pedig ráhordó járattá alakul majd át július 1-jétől.

A Budapest–Székesfehérvár–Tamási busz Székesfehérvár és Tamási között jár majd augusztus 1-jétől. Az innová­ciós tárca korábbi közleménye szerint az ideiglenes járványügyi menetrendek elemeit a technológiai felkészülés időigényének megfelelően vezetik be a szolgáltatók. Úgy tudjuk, hogy a vasúti közlekedés előnyének fokozottabb érvényesítése ősszel és a következő években is folytatódik. A jelenleg zajló vasúti beruházások, a hatvani és pusztaszabolcsi vonalak felújítása, a dorogi intermodális csomópont átadása után tovább csökkenthető a vonattal párhuzamos buszos kínálat.

A szaksajtóban az elmúlt napokban vita bontakozott ki a vasúti mellékvonalak járatainak ritkításáról, ideiglenes szüneteltetéséről. A RegionalBahn.hu közlése szerint június 6-tól 34 vonalon megszüntetik a vonatok jelentős részét, egy részük helyett pótlóbuszokat közlekedtetnek majd. Húsz vasútvonalon naponta irányonként mindössze egy, további kilenc esetében pedig két járat fog közlekedni. A csökkentés érinti az Esztergom–Komárom, Székesfehérvár–Sárbogárd, Nagyoroszi–Balassagyarmat, Balassagyarmat–Ipolytarnóc, Vámosgyörk–Gyöngyös szakaszokat is. A Zalaegerszeg–Őrihodos vonalon csak két, megállás nélkül közlekedő nemzetközi gyorsvonat marad, a személyvonatokat buszokkal fogják pótolni.

Egyes vélemények szerint a menetrend szűkítése a vasúti közlekedés visszaszorítását eredményezheti a mellékvonalakon. A helyközi közúti közlekedést érintő kormányzati lépés azonban azt mutatja: a cél a jelentősen visszaesett forgalomhoz igazítani a közszolgálati járatokat, függetlenül attól, hogy vasúton vagy közúton járnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.