Balatonfüred turizmusa dacol a Covid-járvánnyal

Példátlan volt tavaly a város turisztikai szolgáltatóinak összefogása, többségük már a járvány első hulláma alatt alkalmazkodott a nehéz helyzethez – hangsúlyozta évértékelőjében Böröcz István, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke. A tervek alapján az északi parti város idén is az egyik legnépszerűbb hazai üdülőhely marad.

2021. 01. 08. 10:12
Balatonfüred, 2020. január 6. Napfelkelte a balatonfüredi Tagore sétányról fotózva 2020. január 6-án. MTI/Vasvári Tamás Fotó: Vasvári Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint mondta, a megvásárlás és bontás után olyan funkciót kell találni ennek a területnek, ami fedezi a költségeket és hosszú távon biztosítja a működést. – Egy nagy zöldterületet, parkot szeretnénk kialakítani, szigorúan ellenőrzött lakófunkcióval – ismertette az önkormányzat elgondolását a városvezető.

Sokakat vonzanak a vitorláskikötők – Fotó: Magyar Nemzet

A Magyar Vitorlásszövetség (MVSZ) és a Magyar Kajak-kenu Szövetség is nyomot hagyna az északi üdülőváros turizmusán, ugyanis a tervek szerint április közepén átadják a két országos sportszövetség és a helyi önkormányzat közös, nagyszabású beruházását: a füredi kemping mellett kialakított, 150 hajóhelyes vitorláskikötőt és víziturisztikai megállópontot.

– Télen is folyik az építkezés: amíg lehet, iszap- és mederkotrást végeznek a munkagépek. Emellett hátravan még a közbeszerzési kiírás a parti infrastruktúra egyes részeinek megépítésére – tudtuk meg Holczhauser Andrástól, a MVSZ főtitkárától. Úgy fogalmazott: 2013-ban célul tűzte ki, hogy létesüljön egy, a szövetség kontrollja mellett működő kikötő, amely megfelel a nagy nemzetközi versenyek, edzőtáborok követelményeinek, és hozzájárul a vitorlásturizmus megismertetéséhez, fejlesztéséhez.

– Balatonfüreden kívül aligha találtunk volna alkalmasabb területet ezekre a feladatokra – tette hozzá Kollár Lajos professzor. A Magyar Vitorlásszövetség korábbi elnöke szerint a sportág iránt töretlen az érdeklődés hazánkban, és a vitorlás-élményturizmus is jól prosperál.

Értékelik az állami kapaszkodót

Jelentős segítség a turizmus-vendéglátásnak a kormányzati támogatás – közölte az MTI-vel a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke. Hoffmann Henrik megemlítette a szálláshelyeken novemberben lemondott foglalások után járó állami támogatást, amely a bevételkiesések nyolcvan százalékát pótolta a december 10-ig tartó időszakban. Nagy segítségként értékeli a piac, hogy január 1-jétől a veszélyhelyzet végéig továbbra sem kell a szolgáltatóknak turizmusfejlesztési hozzájárulást és idegenforgalmi adót fizetniük – idézte fel, hozzáéve, hogy a februárig meghosszabbított és a szállodákra, az utazásszervezőkre kiterjesztett ötvenszázalékos bértámogatás, továbbá a kiszállított ételek ötszázalékos áfája és a hitelmoratórium is számottevő támaszt jelentenek a cégeknek.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.