Ötven embert kellett kimenteni a Balatonból egy hétvége alatt
Óvatosságot kérnek.
Óvatosságot kérnek.
A dán szakemberek az amerikai szállítótól is tartanak.
Csütörtökön reggel rajtol a Balatont megkerülő vitorlásverseny.
Kivontatták a vízre a vitorlást.
Augusztus 18. és 20. között tizenhat embert mentettek ki a tóból.
Teljes káosz alakult ki egy rosszul megkötött szerződés miatt.
A Pink Gin VI névre keresztelt hajó olyan, mintha most elevenedett volna meg az Alice Csodaországban írójának egy elfeledett könyvéből.
Folyamatosan növekszik a hobbihajózás népszerűsége, a Boat Show-n akár vásárolhatnak is az érdeklődők.
A fiumei magyar jelenlét nem holmi mese, mint azt sokan szeretnék elfeledtetni, bagatellizálni.
Vajon képesek lennénk magyar csapatot indítani az America's Cupon? Ennek járt alaposan utána a Vitorlázás Magazin.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.