– A párizsi klímaegyezmény már három évvel ezelőtt megszületett, ám eddig szinte semmilyen változás nem történt a megújulók részarányának globális növelésében – jelentette ki Hódos Ferenc, a Magyar Bioüzemanyag-szövetség alelnöke a Magyar Nemzetnek. A szakember arról beszélt, hogy az adottságok ismeretében a jelenlegi erőfeszítésekhez képest sokkal nagyobb lehetőség kínálkozik az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére. Hódos Ferenc szerint Magyarországon és a visegrádi régióban is bődületes mértékű a kiaknázatlan kapacitás a szántóföldi növények és más biomassza energetikai hasznosítása terén. Olyannyira, hogy hazánk a térséggel együtt akár a bioüzemanyag-ipar világviszonylatban is vezető országává válhat.

Fotó: MTI/Kollányi Péter
Most lehet lépni
Mindezek alapját egy küszöbönálló, az Innovációs és Technológiai Minisztérium lapunknak küldött válasza szerint a napokban a kormány elé kerülő jogszabályi változás adhatja. Ez az a dokumentum, amelynek eredményeként a következő évtizedben megemelkedhet a motorüzemanyagokba kevert bioetanol, illetve biodízel aránya. Ha ez megtörténik, azzal Hódos Ferenc szerint Magyarország csak nyerhet: a lépés növelheti hazánk megújulóenergia-felhasználását, új munkahelyeket teremthet, javíthatja az üvegházhatású gázkibocsátás és a külkereskedelmi mérleg eredményét, valamint az agrárium helyzetét is. A helyzet összetettségét az alelnök – aki a Pannonia Bio Zrt., korábbi nevén Pannonia Ethanol Zrt. stratégiai igazgatói posztját is betölti – az egyes tényezők és a háttér részletezésével tette érthetőbbé.
– A bioüzemanyagok felhasználását európai uniós szabályrendszer írja elő tízéves ciklusokban. A 2021 és 2030 közötti időszakra azt rögzítik majd, hogy mennyi első generációs bioüzemanyagot, vagyis bioetanolt és biodízelt lehet felhasználni abban a tíz évben. Ezt az alapján állapítják majd meg, hogy 2020 végén mennyi a tényleges felhasználás az adott tagállamban. Vagyis a tét igen nagy: most kell lépnünk, hogy Magyarország a következő évtizedben a lehetőségekhez mérten a legtöbb bioüzemanyagot használhassa. A jelenlegi bioetanol-termelést és -felhasználást még bőven lehetne növelni, erre lehetőséget ad a logisztika és a technológia is – hangsúlyozta Hódos Ferenc.