Fordulatos lakáspiaci helyzet jellemzi a 2020-as évet

Már tavaly kevesebb lakást adtak el, idén az árakban is trendforduló következett be.

Sós Natália
2020. 12. 16. 20:30
A tervezet szerinti kedvezményes ár miatt sok bérlő várhatóan megvásárolja a bérleményét Fotó: Bach Máté
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
A fővárosban is mérséklődtek a lakásárak
Fotó: Bach Máté

A vidéki városokban 6,4 százalékkal, 367 ezerről 343 ezer forintra mérséklődött a négyzetméterár február óta, a községekben pedig 2,6 százalékkal, 203 ezer forintra. Egyedüli kivételnek a megyei jogú városok számítanak, ahol 4,2 százalékkal, 379 ezer forintra nőttek az átlagos eladási négyzetméterárak.

– A lakáspiac sajátosságaiból adódóan van egy alapvető stabilitás. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nehezebb gazdasági helyzetben is lesznek háztartások, amelyek eladni és vásárolni szeretnének, például gyermekek születése miatt, vagy akár szét- vagy összeköltözésből adódóan – vázolta fel a várható helyzetet Balogh László.

A várakozások szerint az állami lakásprogram új elemei, a kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetése, a csokos lakások illetékmentessége mellett a 3 milliós lakásfelújítási támogatás is segítheti majd az élénkülést.

A szakember szerint a program hatása kettős. Egyrészt a felújítandó lakások iránti keresletet élénkítheti, másrészről pedig lehetnek olyanok, akik inkább a felújítást választják a költözés helyett. Balogh László elmondta, hogy az árak jövőbeni alakulásában érezhető drágulás nem várható, mert a megfizethetőség plafonja közelében vannak a lakásárak a legtöbb településen, így a növekedés inkább az adásvételek számában lesz érzékelhető 2021-ben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.