A koronavírus-járvány világgazdaságra gyakorolt káros hatása miatt 2021-ben az elmúlt évekhez képes a minimálbér óvatosabb emelésére számíthatnak a munkavállalók, ám azzal mindenki egyetért, hogy a keresetek növekedése nem állhat meg. A Magyar Nemzet úgy értesült,
jövőre bruttó 170 ezer forintra emelkedhet a minimálbér és 222 ezer forintra a garantált bérminimum összege.
Ez mindkét kötelező legkisebb keresetnél 5,5 százalékos emelést jelentene az idei 161 ezer, illetve 210 600 forinthoz képest.
A munkaadói és a munkavállalói oldal hivatalosan még nem közölte álláspontját, az egyeztetések érdemi szakasza várhatóan a következő hetekben kezdődhet. Forrásaink ugyanakkor úgy látják,
az öt-hat százalékos emelés lehet az a mérték, amelyben kompromisszumra juthatnak a munkáltatók és a szakszervezetek.
A kormány nem kíván beleszólni a szociális partnerek egyeztetési folyamatába, információkkal, adatokkal mozdítja elő a tárgyalásokat, így hivatalos kormányzati állásfoglalás nem várható az egyeztetések során.
Óvatosan emelhető most a minimálbér
Az öt-hat százalékos emelés valóban kompromisszumos megoldásnak tekinthető: a 2018 végén megkötött, idei béremelést is magában foglaló megállapodás szerint 2020-ban nyolc százalékkal emelkedtek a minimálbérek.
A járvány hatására ugyanakkor a legtöbb ágazatnak eltérő mértékben ugyan, de komoly, nem várt nehézségekkel kell szembenéznie. A gazdaság szereplőinek nyújtott kormányzati támogatások pedig jelentős kiesést okoztak az államkasszának is.
Így a versenyszférában és a közszférában is újabb nagy terhet jelentene, ha 2021-ben jóval a nemzetgazdaság teljesítőképessége felett emelkednének a kötelező legkisebb bérek.
Az emelés ugyanakkor elkerülhetetlen.
Ahhoz, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum vásárlóértéke jövőre is megmaradjon, az infláció mértékének megfelelő bérrendezésre mindenképp szükség van. A Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint az infláció mértéke idén átlagosan 3,5 százalék körül alakulhat.
A szakszervezetek részéről ugyanakkor jogos felvetés, hogy az infláció mértékénél jóval nagyobb emelésre lenne szükség, hogy a környező államok minimálbérétől érdemben ne szakadjon le a hazai összeg. Ugyanakkor a munkavállalói képviseletek is úgy látják, a jelenlegi helyzetben két számjegyű emelésre nincs lehetőség.
Az infláció mértékénél néhány százalékkal nagyobb minimálbér-emelésről szóló információk ellenére azt még nem lehet kijelenteni, hogy küszöbönáll az országos bérmegállapodás.
Nagy meglepetés nem várható az egyeztetéseken
A tárgyalások érdemi szakasza még csak most következik: a közeljövőben a kormány és a munkáltatói képviseletek is részletes adatokkal segítik a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) zajló egyeztetéseket mind a nemzetgazdaság, mind a vállalati szféra helyzetéről.
Ezek az adatok érdemi befolyással lehetnek a 2021-es minimálbérekre, mivel
a felek egyelőre csak abban állapodtak meg, hogy egy évnél hosszabb távra ezúttal nem kötnek alkut.