Ezért volt szükséges a reformok több mint nyolcvan százalékát az évtized első éveiben végrehajtani és elindítani, így azok mind kifejthették kedvező hatásukat az évtized egészében. Sok nagy csatát megvívtunk. A bátor, sokszor teljesen újszerű lépések keresztülvitelében mindig számíthattam Orbán Viktor miniszterelnök úr támogatására, aki a legnagyobb ellenállásokon is átlendítette a reformok folyamatát.

Fotó: MNB
– Ki tudná emelni azokat a legfontosabb eredményeket, amelyek az ön nemzetgazdasági miniszterségéhez, illetve a jegybankelnöki megbízatásához kötődnek?
– 2010-ben olyan költségvetési reformot kellett végrehajtani, ami rövid távon egyensúlyt, azt követően pedig gazdasági növekedést eredményezett. Ehhez egy olyan, teljes körű adóreform volt szükséges, ami ösztönzi a munkavállalást, a vállalkozást és a beruházásokat. Ezért áthelyeztük az adórendszer súlypontját a munkát terhelő adókról a fogyasztást terhelő adókra. Ugyanakkor a költségvetés kiadási oldalán a Széll Kálmán-tervekkel a rossz ösztönzőket kellett megszüntetni, és motivációs fordulatot kellett teremteni. Jegybankelnökként egy korábban passzív intézmény helyett egy aktív, a mandátumát szélesen értelmező, a nemzet bankjaként méltóan működő tudásközpontot kellett kialakítani. Legelőször a hitelszűkét kellett megszüntetni a 2013 óta rendkívül sikeresen működő Növekedési hitelprogrammal. Ezt követően a gazdaság stabilitását veszélyeztető tényezőket iktattuk ki. A kormánnyal együttműködve kivezettük a lakossági devizahiteleket, megerősítettük és hatékonyabbá tettük a pénzügyi felügyeletet, folyamatosan mérsékeltük külső devizaadósságainkat és közben a tőkepiacot is fejlesztettük. Büszkén mondhatom, hogy az MNB valamennyi törvényi célját teljesítette az elmúlt években: megvédte az árstabilitást, biztosította a pénzügyi stabilitást és támogatta a kormány gazdaságpolitikáját.
– Amikor a Fidesz 2010-ben hatalomra került, és a kormány, azon belül ön miniszterként, majd utóbb jegybankelnökként döntéseket hozott, az ellenzék szinte mindig azt mondta: ezeket nem lehet megcsinálni. Nem a kétkedőknek lett igazuk. Amikor ezekkel az ellenvéleményekkel szembesült, mire gondolt?
– Hittünk az igazunkban, és az eredmények ezt visszaigazolták. A vita mögött elsősorban az a világnézetbeli különbség húzódott meg, hogy képes-e egy nemzet saját erejéből és erőforrásaiból, elavult külföldi tanácsok és gyámkodás helyett saját receptje alapján talpra állni a válságból és felzárkózni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!