Munkát, életpályát ad az állam

Folyamatosan frissülő adatbázis segítheti nemsokára az álláskeresők elhelyezkedését a járványhelyzet ellenére is munkaerőhiányos állami vállalatoknál – értesült a Magyar Nemzet. Az érdekképviseletek szerint az állásukat elvesztők közül kevesen jelentkeztek eddig a vasúthoz, a Volánhoz, a postához vagy a vízközművekhez. Ugyanakkor a járványhelyzet a képzéseket is megnehezítette, így egyelőre nagyobb népszerűsítő kampány sem indult.

Nagy Kristóf
2020. 05. 22. 5:45
Vasutas úton Fehérgyarmat felé. Szükség van a segítségre Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A járványhelyzettől függetlenül is megmaradt a munkaerőhiány az állami vállalatoknál. Ennek ellenére a vasútnál, a postánál, a Volánnál, az állami fenntartású víziközmű szektorban és más állami cégeknél sem tapasztalható egyelőre, hogy nagyobb toborzási kampányokkal hívnák az állásukat elvesztőket.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke megkeresésünkre ugyanakkor arról tájékoztatott, a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán már jelezték a kormány képviselőinek, hogy szükség lenne egy, az állami vállalatok pontos, naprakész munkaerőigényét mutató adatbázisra. A kabinet és a szociális partnerek nyitottak voltak a kezdeményezésre. Ennek köszönhetően a vállalatok létszámigényének felmérése már folyamatban van, eddig több mint hatvan cég adatai állnak rendelkezésre. Az elnök kiemelte: a felmérés lezárását követően részletes, folyamatosan frissülő adatbázis jöhet létre, amely segít az álláskeresőknek és az állami vállalatoknak is.

Vasutas úton Fehérgyarmat felé. Szükség van a segítségre
Fotó: Havran Zoltán

Érdekképviseleti beszámolók szerint az állami cégek a járványhelyzet miatt óvatosabbak. Egyfelől azért, mert a szigorú korlátozások miatt a jelenlegi létszám több területen is elegendőnek bizonyult, másfelől pedig azért, mert például a vasútnál vagy a Volánnál a képzést is befolyásolják a járványhoz köthető intézkedések. Abban ugyanakkor mindenki egyetért, a növekvő munkaerőigény tartósan megmarad a közszolgáltató cégeknél, mivel az egyébként is alacsony létszám mellett a munkavállalók korfája elöregedő, tehát az állomány jelentős része közel jár a nyugdíjkorhatárhoz. Az érintett cégeknél az idei, csaknem tízszázalékos béremelést és a juttatásokat is figyelembe véve piacképes jövedelem érhető el a legtöbb területen, ráadásul a képzések nagy része ingyenes, sok pozíció oktatása már munkaviszonyban, fizetés mellett zajlik.

A posta is folyamatosan kínál állásokat
Fotó: Bach Máté

Az állam több területen toboroz jelenleg. A rendőrség az ország több pontján hirdette meg új, tíz hónapos, szakképesítést nyújtó képzését. Ezalatt ingyen juthatnak hozzá a jelentkezők a B kategóriás vezetői engedélyhez, táblagépet vagy laptopot kapnak, emellett kollégiumi elhelyezést, az útiköltség megtérítését és napi háromszori étkezést is kínálnak. Már a képzés alatt garantáltan jár bruttó 210 ezer forint, amely a harmadik hónaptól emelkedik, emellett béren kívüli juttatást is kínálnak a leendő egyenruhásoknak.

A honvédség már korábban, a büntetés-végrehajtás pedig a napokban indított toborzókampányt. Utóbbi szervnél a képzés hat hónapos. Kezdő fizetésként havi legalább 253 ezer forintot kínálnak, béren kívüli juttatásokkal és egyéb támogatásokkal, beleértve adott esetben a szociális támogatásokat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.