Nem okoztak csalódást a világ legnagyobb tőzsdei cégei

A héten számoltak be harmadik negyedéves eredményükről az óriás amerikai techcégek.

Fellegi Tamás Péter
2020. 10. 30. 17:49
null
Védõmaszkot viselõ férfi az Amazon.com elektronikus kereskedelemmel foglalkozó amerikai cég New York-i irodaházában 2020. május 27-én. Fotó: Justin Lane Forrás: MTI/EPA/
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az immár 11 éve tartó emelkedő tőzsdei trendet, melyet a koronavírus-járvány sem tudott megtörni, egyre inkább a legnagyobb amerikai technológiai cégek (Apple, Amazon, Google, Microsoft, Facebook, Netflix) vezetik. Olyan nagyra nőttek, hogy gyakorlatilag már csak ők húzzák felfelé a legnagyobb indexeket, mint az S&P 500 vagy a Nasdaq Composite, mivel súlyuk nagyban megnőtt az indexeken belül.

A járvány kezdetén a befektetők attól tartottak, hogy a cégek eredményeit a kialakuló válság megviseli, ezért márciusban a piac egészével együtt zuhantak. Azt követően azonban gyorsan emelkedni kezdtek, sőt nyárra már megdöntötték korábbi örökös árfolyamcsúcsaikat, miután kiderült, hogy a megváltozott életforma még növelte is a termékeik és szolgáltatásaik iránti igényt, így árbevételük és profitjuk jócskán emelkedett. Most már a harmadik negyedéves eredmények is napvilágot láttak, és a cégek ezúttal sem okoztak csalódást részvényeseiknek.

Védõmaszkot viselõ férfi az Amazon.com elektronikus kereskedelemmel foglalkozó amerikai cég New York-i irodaházában 2020. május 27-én.
MTI/EPA/Justin Lane

A Netflix eredményét a héten már elemeztük, csütörtökön késő este, az amerikai piaczárás után jelentett az Apple, a Google (pontosabban anyavállalata, az Alphabet), az Amazon és a Facebook. A legnagyobb sikert talán az Amazon érte el, mivel korábban hiába volt óriási árbevétele a cégnek, nyereséget érdemben nem tudott termelni. Ez azonban pár éve változni kezdett, és most mindkét adat szép lett: a negyedéves árbevétel 37 százalékkal 96 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi adathoz képest, míg a nettó nyereség a háromszorosára, 6,3 milliárdra bővült. Korábban a részvény kirívóan magas árazású volt, azonban a több mint 12 dolláros egy részvényre jutó negyedéves eredmény kezdi visszaigazolni a kitartó befektetőket.

A Google régóta stabil, magas nyereséget mutató vállalat, így az Amazonhoz hasonló eredménynövekedés nem várható tőle, ehhez képest igen szépen teljesített: a nettó eredmény ötven százalékkal nőtt a tavalyi hasonló időszakhoz képest, 11,25 milliárd dollárra. A járvány hatására az első fél évben visszaeső hirdetési bevételek most újra nőttek, az árbevétel 43 milliárd dollár lett, ami 14 százalékos bővülés éves szinten.

A Facebook esetében a korábban visszaeső reklámbevétel ugyancsak jelentősen bővült, folytatódik az árbevétel és a profit stabil növekedése. A cégnek immár 2,7 milliárd havi szinten aktív felhasználója van, ami a többször regisztrálók és a céges profilok levonásával is eléri a a szolgáltatást használni jogosult (12 év fölötti) emberiség harmadát. A cég közel nyolcmilliárd dolláros eredményt ért el a negyedévben, ami részvényenként 2,7 dollár. A Facebook esetében a cég tőzsdére vitelekor az elemzők többsége nem tartotta valószínűnek, hogy az óriási felhasználószámot mint hirdetési potenciált ki tudja használni, az eredmény azonban immár visszaigazolja a tőzsdei árfolyamot.

Az Apple az elmúlt nyolc év nagy részében a világ legnagyobb tőzsdei cége volt piaci kapitalizációja alapján, így a további növekedési lehetőségek már erősen behatároltak. Mindazonáltal 2,6 százalékkal növelni tudta árbevételét 65,6 milliárd dollárra, a nettó eredmény azonban 7,4 százalékkal 12,7 milliárd dollárra csökkent. Az egy részvényre jutó eredmény ugyanakkor csak 3,7 százalékkal esett vissza, köszönhetően a cég nagy volumenű sajátrészvény-vásárlásainak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.