Nemzeti hatáskörben valósulhat meg az európai minimálbér

Az európai minimálbér tagállami kereteire adna ki iránymutatást az Európai Bizottság. Ám míg Brüsszel nagyobb szigort, ám tagállami döntéseket hangsúlyoz, Dobrev Klára pártja európai sikereként értékeli a javaslattételt. A kormány ugyanakkor az ennek alapjául szolgáló Európai Szociális Pillérhez a többi tagállammal együtt már 2018-ban csatlakozott.

Nagy Kristóf
2020. 10. 29. 8:33
Nincs sok újdonság a bizottság minimálbér-javaslatában Fotó: Éberling András
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem várható nagy meglepetés

– Összességében nincs újdonság a javaslatban. Az iránymutatások szerint a megélhetéshez szükséges minimum kereset az átlagkereset 50-60 százalékát kellene, hogy elérje. Ez Magyarországon már megvalósul a jóval szélesebb munkavállalói réteget érintő garantált bérminimum esetén – mondta kérdésünkre Mészáros Melinda.

A Liga Szakszervezetek elnöke emellett megjegyezte, a szociális párbeszéd intézményén keresztül várja el a bizottság, hogy a tagállami minimálbér összegéről egyezségre jussanak.

Emlékeztetett: a tegnap megkezdődött hazai tárgyalásokon

a kormány jelezte, aktívan részt kíván venni az egyeztetési folyamatban, ugyanakkor a szakszervezetek és a munkáltatói képviseletek egyezségén alapuló megállapodást szeretne.

Hozzátette: fontos, hogy a bizottság figyelembe vegye a tagállami sajátosságokat.

A baloldal sértegeti és megtéveszti a munkavállalókat

Ahogy arról a Magyar Nemzet beszámolt, Dobrev Klára egyfelől áldozatként állítja be az alacsony keresetű munkavállalókat, az érintett munkavállalói réteget, másfelől tudatlan kétkezi munkásnak tartja őket. A meghatározó szakszervezetek felháborítónak tartják Dobrev szavait, a kormány pedig arra szólította fel a politikust, ne sértegesse a magyar munkavállalókat.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.