– Mikor indul a program?
– A támogatási kérelmeket június 29-től három ütemben nyújthatják be az érintettek. Elsőként a baromfitenyésztők és a sertéstartók, a halgazdaságok, valamint az élelmiszeripar és a dísznövényágazat képviselőinek pályázatait várjuk. Őket követik július 13-tól a méhészek, a szarvasmarhatartók és a zöldségtermesztők. A legutolsó ütemben, július 28-án a szőlő- és borágazatnak, valamint a lótenyésztőknek és a kertészeti termelőszervezeteknek nyílnak meg a felhívások. Nem maradnak ki ugyanakkor a nyúl- és kecsketartó gazdaságok sem, esetükben a már meglévő támogatási összegeket emeltük meg.
– Bár az időben megtett kormányzati intézkedéseknek és a termelők kitartó munkájának köszönhetően sikerült biztosítani a folyamatos élelmiszer-ellátást, mégis számos hiányosságra mutatott rá a járvány. Hogyan lehet előnyt kovácsolni abból, amit most hátrányként éltek meg a gazdaságok?
– A koronavírus-járvány nemcsak veszélyt, hanem lehetőségeket is hozott magával. Kiderült, melyek azok a fejlesztési irányok, amelyek kihasználásával még versenyképesebb, még ütésállóbb lehet a magyar mezőgazdaság. Annak érdekében pedig, hogy a szükséges beruházások minél előbb megvalósuljanak, létrehoztunk egy nyolcvanmilliárd forintos alapot, amely mintegy ötvenmilliárd forintos tőkeinjekciót jelent az állattenyésztésnek, és harmincmilliárd forinttal járul hozzá a kertészetek fejlesztéséhez. Ezt az alapot további húszmilliárd forint egészíti ki az öntözésfejlesztési beruházásokra még rendelkezésre álló forrásból. A legnagyobb újdonság az, hogy a korábbi ötszázmillió forintos, öntözési beruházások esetében pedig egymilliárd forintos támogatás felső határát kétmilliárd forintra emeltük, így nemcsak egy-egy gazdaság, hanem az ágazatok jövőjét meghatározó fejlesztések is megvalósulhatnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!