Szakadék a lakásépítéseknél

Bár az idei első fél évben a korábbinál több lakás épült a kisebb településeken, régiós, illetve megyei szinten rendkívül nagy eltérések rajzolódnak ki. Az országszerte átadott új lakások kétharmada — az elmúlt évek lakásépítési folyamataival megegyezően — Közép-Magyarországon és Győr-Moson-Sopron megyében található.

2019. 10. 11. 9:27
MN_SABLON
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lényegében az előző három évivel megegyező területi eloszlásban épültek az új lakások az idei év első felében is. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Fókuszban a megyék című kiadványa szerint 2019 első hat hónapjában Budapesten, Pest megyében és Győr-Moson-Sopron megyében készült el az új lakások mintegy kétharmada. Pest megyében a január–júniusi időszakban 1683 otthont adtak át, ami hatszázalékos, a fővárosban pedig 1356-ot, ami több mint nyolcszázalékos visszaesés 2018 első hat hónapjával összevetve. A lakosságszám arányában kimagaslóan a legtöbb új lakással rendelkező Győr-Moson-Sopron megyében ugyanakkor az egy évvel korábbival összevetve tíz százalékkal több, 1156 új lakóingatlan épült meg. Az ottani lakásépítési ütem olyannyira kiemelkedik, hogy miközben országosan százezer lakosra 66 új lakás jutott, addig a megyében csaknem négyszer annyi, 247.

– Az adatokból jól látszik, hogy az egyes megyék lakásépítési teljesítményét alapvetően meghatározza a megyeszékhely gazdasági helyzete. A lakosságszám arányában a legtöbb lakás továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében épül, míg a lista végén Szabolcs-Szatmár-Bereg megye található. E mutató alapján több mint harmincszoros a különbség az ország nyugati és keleti vége között – mondta megkeresésünkre Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A nagy számban épülő lakásoknak azonban fontos szerepük van az árszabályozásban is. Jó példa erre Győr, ahol városi szinten is a legnagyobb arányban épülnek új otthonok. A hirdetési oldal adatai alapján a megyei jogú városok árlistáján csupán a 11. helyen áll a kisalföldi megyeszékhely, 462 ezer forintos átlagos kínálati négyzetméterárral. Összehasonlításul Budapesten 885 ezer forintért adják az új lakások egy négyzetméterét, de Debrecenben és Székesfehérvárott is meghaladja a 600 ezer forintot a jellemző fajlagos ár.

– A lakásépítések kiszámítható és növekvő száma nemcsak abban tud segíteni, hogy az ingatlanállomány minősége javuljon, de az új lakások növekvő száma az áremelkedést is képes megfékezni – magyarázta Balogh László. Szerinte a lakásépítések jól mutatják a gazdasági fejlődés eredményeit, hiszen a kedvező környezet az építkezésekre is élénkítőleg hat. – Ugyanakkor mindez katalizátora lehet a további fejlődésnek is, hiszen a több új lakás élhetőbb környezetet jelent a városba költöző munkavállalók számára. Azok, akik kevesebbet tudnak szánni lakáscélra, inkább a kisebb településeken építkeznek, hiszen itt az állami támogatásokat is jobban ki tudják használni – tette hozzá a szakértő.

Mindenesetre az elmúlt időszak látványos, évről évre megfigyelhető felfutása után – kisebb eltérésekkel – országszerte megtorpant a lakásépítések üteme: az év első hat hónapjában 45 lakással kevesebbet, 6472-t adtak át, mint 2018 első felében. A megyei jogú városokban tíz százalékkal nőtt, a többi városban viszont nyolc százalékkal csökkent a használatbavételek száma. A köz­ségekben mintegy négy százalékkal több lakás készült el.

Ami a lakások építtetőit illeti, az országosan jellemző fele-fele megoszlásról az arány az idei első fél évben valamelyest eltolódott a vállalkozások által épített lakások javára, a természetes személyek által építetteké 47 százalékra csökkent. A piaci alapon nagy számban épülő fővárosi lakásokat látva nem csoda, hogy Budapesten teljesen eltolódtak az arányok. A KSH kiadványa szerint a fővárosban átadott tíz lakásból kilencnek vállalkozás az építtetője, magánszemély a lakások alig hét százalékát építette. Míg a budapesti új lakások 84 százaléka többszintes társasházban, kilenc százaléka pedig lakóparkban épült meg, a családi házak aránya a hat százalékot sem érte el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.