Százötvenmilliárd érkezik a vidéki turizmusba

A magyarországi turizmus történetében eleddig példátlanul nagy összegű állami támogatásokat harmadik éve nyújtó Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program hamarosan újabb szakaszába lép, amikor a kezdeti 300 milliárd után további 150 milliárd forinttal támogatja a kormány a vidéki Magyarország szálláshelyeinek, nemzeti vonzerejének fejlődését. A kisebb-nagyobb iparági szereplőknek, és például a magán-szobakiadóknak, a családias szálláshelyeknek vagy kempingeknek szánt, azaz több tízezer vállalkozást érintő jelentős ágazati támogatás részleteiről Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója beszélt a Magyar Nemzetnek.

2020. 05. 21. 15:14
null
Magyarországi képek - Tihany Fotó: H. Szabó Sándor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az Orbán-kormány nem megszorít, nem leállít, nem elvon, hanem még magasabb fokozatra kapcsol, amikor a fejlesztésekről dönt. Megtanultuk, hogy a válságból való kilábalás mindig adócsökkentéssel és a fejlesztések folytatásával, sőt, ha lehet, még több fejlesztéssel érhető el. 2008-2009-ben azt is megtanultuk, hogy a megszorítások mindig mélyítik a válságot, és nem megoldják azt – fejtette ki a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek annak kapcsán, hogy a héten grandiózus kormányzati támogatásról szóló döntést jelentett be. Eszerint a szálláshelyek korszerűsítését célzó 2017-ben indult Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program következő szakaszának finanszírozására, és további fejlesztésekre összesen 150 milliárd forintnyi állami támogatás érkezik a vidéki Magyarországra.

Guller Zoltán hangsúlyozta: a turizmus újraindulása csak akkor képzelhető el, ha az ágazati szereplők újra vendégeket tudnak fogadni. A soron következő fejlesztések célja az, hogy idehaza minél többen tudják a pihenésüket, a családdal töltött szabadságukat minőségi programokkal, megújult környezetben eltölteni. – Az elmúlt hetekben, hónapokban, minden nap azért dolgoztunk, hogy a fejlesztések az országban sehol ne álljanak le, sőt, ha lehet még több vegye kezdetét – jegyezte meg a vezérigazgató. Példaként említette, hogy folytatódnak a strandok, a csúszdák, és a Tourinform-irodák korszerűsítései, a Bahart több milliárd forintért vásárol hajókat, és épülnek a szállodák, a panziók. Mint mondta, jelenleg is több, mint száz attrakciófejlesztés zajlik az országban.

Guller Zoltán ismertette: a támogatások legfontosabb eszköze a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció, amit a kormány három éve 300 milliárd forintos kerettel indított útjára – ez minden idők legnagyobb beruházási programja a hazai szállásszektorban, amely idén folytatódik. Új fejezetet nyitva a programban, a kabinet nemrég úgy döntött, hogy a Budapesten kívüli piaci szereplőkhöz további 150 milliárd forintos támogatás érkezik a szálláshelyek teljes körű megújulásának folytatására.

– Még ezen a héten 85 milliárd forint összegű támogatást ad az ügynökség a száz szoba feletti szállodák építésére és felújítására a vidéki Magyarországon. A beruházásokkal harmincöt szálloda építésének és fejlesztésének eredményeként 1500 új szoba jön létre, amivel összesen 4200 megszépült szoba áll majd rendelkezésre a hazai kínálatban – mondta. – Mindezen felül a vidéki Magyarország összes, legfeljebb nyolcszobás szálláshelyének tulajdonosai részt vehetnek egy 60 milliárd forint keretösszegű támogatási programban. Ennek célja, hogy 28 ezer szálláshely összesen 55 ezer szobájának mindegyike szobánként egymillió forint támogatást kapjon még ebben az évben. Az a szándékunk, hogy ezzel is támogassuk a magyar kisvállalkozókat a válságból való kilábalásban – fogalmazott az ügynökség vezetője, hozzátéve, hogy még ebben a hónapban ötmilliárd forintos keretösszeggel pályázatot írnak ki a balatoni kempingek fejlesztésére is.

Guller Zoltán szavai szerint a legújabb fejlesztési konstrukció célja, hogy a panziók és szállodák átfogó megújításán és az új szálláshelyek létesítésén túl azok a Budapesten kívüli szállásszolgáltatók is támogatásban részesüljenek, akik a korábbi fejlesztésekből kimaradtak. – A programmal a magánszemélyek által üzemeltetett szállások túlnyomó többsége megújul. Emellett kiemelt célja a fenntarthatóságot is szem előtt tartó támogatásoknak, hogy a fejlesztésekkel emelkedjen az általános minőség színvonala azokon a magánjellegű, vagy egyéb kategóriába sorolt szálláshelyeken is, amelyek a turisztikai vonzerők vonzáskörzetében működnek – hangsúlyozta. A fejlesztéseknek ahhoz is hozzá kell járulnia, hogy a piaci szereplők működése nyereségesebbé váljon a nagyobb forgalom, több bevétel által.

Az MTÜ vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a kihirdetés előtt álló fejlesztési pályázatok benyújtása július 15-ig elektronikus felületen történik majd egyszerűsített igénylési eljárásban, a részletek és a pályázati űrlap hamarosan megjelennek a Kisfaludyprogram.hu hivatalos tájékoztatóoldalon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.