Amire még pár héttel ezelőtt sem gondolt senki, most néhány nap alatt bekövetkezett: megtorpant az évek óta szárnyaló lakáspiac. Ez nem meglepő: járvány idején az emberek figyelme a családjukra, az egészségükre, a mindennapi betevőre és a megélhetésükre fordul. A Magyar Nemzet által megkérdezett szakértők szerint a lakáspiacon alapvetően két jól elkülöníthető időszakra kell számítani. Amíg a koronavírus terjed, lényegében hibernálódik a piac néhány szükségszerű, alkalmi vétellel, amikorra viszont megoldódik a helyzet, feltehetően hamar talpra áll a lakáspiac is.

Erős első negyedéves eredményről számolt be a 4iG
A távközlési és IT üzletágak teljesítménye mellett az űripari szegmens is egyre hangsúlyosabb szerepet kaphat.