Május végén került a törvényhozás asztalára az illetékszabályok megváltoztatását indítványozó kormánypárti javaslat. Eszerint a jövőben nem kellene illetéket fizetni a testvérek közötti ajándékozás és öröklés után. A legfontosabb részletszabály kimondja, hogy az illetékpasszus értelmében azok számítanak testvérnek, akiknek legalább egy közös szülője van. A mentesség az örökbe fogadott gyermekeknél is ezzel a megkötéssel érvényesülne. Az Országgyűlés támogatása esetén az új kedvezmény már nyáron életbe léphet.
– Újabb lényeges elemmel bővülhet a családokat segítő illetékszabályok köre – kezdte az előterjesztés értékelésekor a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András államtitkár lapunknak felidézte, hogy egy 2010-es szabályváltozás óta szabadon, illeték nélkül mozoghat a vagyon az egyenes ági rokonok között, vagyis fizetési kötelezettség nélkül szállhatnak a családi értékek szülőről gyermekre, nagyszülőről unokára. – Két évvel később határozott úgy a törvényhozás, hogy a mentességet a házastársak ügyeire is kiterjeszti. Az illeték azóta sem ajándékozásnál, sem öröklésnél, sem visszterhes átruházásnál nem jön szóba – részletezte az államtitkár, majd megjegyezte, hogy az eddigi kedvezményes szabályok évente nagyjából negyvenmilliárd forintot hagynak a családoknál. Mint mondta, ezeket egészítheti ki az új rendelkezés, amely több tízezer testvér helyzetét könnyítheti meg, náluk hagyva évente összesen négymilliárd forintot.

Fotó: Kovács Tamás/MTI
– Akadnak olyan ügyletek, vagyonmozgások, amelyeknél az állam akkor cselekszik a leghelyesebben, ha azokba nem szól bele, azok után nem számít fel közterhet. A vagyon családon belüli mozgása éppen ilyen – fogalmazott Tállai András.
A miniszterhelyettes szerint az illetékmentesség mellett az adórendszer számos eleme védi a családok anyagi helyzetét, óvja vagyonuk biztonságát.
– húzta alá Tállai András, szerinte a 2010 óta alakuló adórendszer a társadalom anyagi megerősödését igyekszik segíteni. Úgy fogalmazott:
– A kormány – elutasítva a balliberális felfogást – még válságidőkben is kedvezményeket alakít ki, s mindenkor nemet mond a lakossági megszorításra.