Új keretek közt tárgyalnak az Audinál

Kétéves, évi tíz százalékot meghaladó mértékű bérfejlesztésre tett javaslatot tegnap a győri Audinál működő szakszervezet. Mind a képviselet, mind a munkáltató elkerülné a tavalyi, globálisan is érezhető, közel egyhetes munkabeszüntetést, ezért a jövő héten induló egyeztetéseket alaposan előkészítették a felek. A szakszervezet idén foglalkoztatási garanciát is szeretne az ágazat bizonytalanabb helyzete miatt.

Nagy Kristóf
2020. 01. 23. 5:50
null
A dolgozók jövője biztosított, a gyár stabil lábakon áll Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átadta tegnap bérköveteléseit a győri Audi Hungaria Zrt.-nél működő Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ), a konkrétumokról jövő héten kezdődhetnek az egyeztetések – olvasható a szakszervezeti tájékoztatóban. A tavaly jelentős munkavállalói nyomásgyakorlással kikényszerített, idei évre vonatkozó megállapodás március 31-én jár le, addig hetente kétszer egyeztet a szakszervezet a munkáltatóval.

A szakszervezet kétéves megállapodást tart megalapozottnak a szakértők bevonásával elkészített bérrendezési javaslatában, amelyet tegnap hozott nyilvánosságra. Az alapbér emelését – hasonlóan a tavalyi alkuhoz – nemcsak százalékos arányban, de az alacsonyabb keresetű dolgozók érdekében garantált, fix összegű követeléssel is kiegészítette a szakszervezet. Eszerint idén áprilistól átlagosan 12 százalékkal, de legalább 60 ezer forinttal, míg 2021 áprilisától átlagosan 11 százalékkal, de legalább 65 ezer forinttal tartják indokoltnak a munkavállalók alapbérének felzárkóztatását.

A jelenlegi bérmegállapodás március végén jár le, addig hetente kétszer egyeztetnek a felek
Fotó: Kurucz Árpád

Az AHFSZ úgy látja, a bérsávok átalakítása is szükségessé vált, emellett a pótlékok és bónuszok rendszeréhez is hozzányúlnának. A munkavállalók megbecsülésének kifejezésére alkalmazott lojalitási bónusz így a javaslat szerint minden ötödik eltöltött év után havi hatezer forintról indulna, ezt követően évente háromezer forinttal tovább emelkedne.

A munkavállalók visszajelzése alapján a mozgóbérnél folytatni kell az alapbéresítést, ezért a szakszervezet azt javasolja, a juttatásból további négy százalékot alapbéresítsen a munkáltató. Emellett idén és jövőre egyaránt 200-200 ezer forint egyszeri kifizetésére is javaslatot tesz a képviselet, a választható béren kívüli juttatás mértékét pedig 2020-ban 460 ezer forintban, 2021-ben 510 ezer forintban határozná meg.

Újdonság, hogy külön garanciát kér az érdekképviselet a munkatársak hosszú távú foglalkoztatására. A lépést az autóipart érintő változásokkal indokolják. Kiemelik: a munkáltatónak is fontos küldetése kell legyen a vállalat jövőképének megőrzése, amit csak motivált, megbecsült és a munkahelyüket biztonságban tudó munkavállalókkal lehet elérni.

A követelések fontosságát hangsúlyozva a szakszervezet kiemelte: a bérfelzárkóztatási javaslat hozzájárul a munkavállalók lojalitásának megőrzéséhez úgy, hogy ne veszélyeztesse a vállalat gazdaságos működését.

Tavaly januárban, azt követően, hogy csúfos kudarcot vallott az ellenzék és a baloldalhoz köthető szakszervezetek országos, valójában a kormány ellen szervezett tüntetéshulláma, a figyelem az Audi munkavállalóira terelődött. Az AHFSZ azt követően hirdetett egyhetes munkabeszüntetést, hogy a tárgyalásokon nem közeledtek az álláspontok a vezetéssel.

Ilyen léptékű sztrájkra nem volt példa a rendszerváltás óta a hazai versenyszférában: a termelés a legtöbb egységben közel egy hétig szünetelt, ezt követően a munkáltató szinte minden szakszervezeti követelést elfogadott. A munkabeszüntetés ráadásul globális szinten is komoly kihívást okozott a cégcsoportnak, mivel a győri egység leállása miatt a Volkswagen pozsonyi egységé­ben és az Audi ingolstadti központjában is kisebb-nagyobb leállásokat okozott, de a beszállítói hálózatot is megrázta. Itthon a munkáltatói képviseletek a káros gazdasági hatásokra hívták fel a figyelmet.

A kormány nem foglalt állást, a munkaadói és munkavállalói egyeztetések fontosságát hangsúlyozva, míg az ellenzék saját politikai céljait próbálta erősíteni. Az audisok tavaly átlagosan 18 százalékos béremelést kértek.

Látható, hogy a felek idén elkerülnék a tavalyihoz hasonló vitás helyzetet. Az AHFSZ közlése szerint a munkáltató újfajta együttműködést javasolt, amely a szakszervezet szerint beleillik az elvárt vállalati vitakultúrába, így idén már egyenrangú partnerként ülhetnek asztalhoz a felek. A győri gyárban dolgozók átlagkeresete jóval az országos átlag feletti.

Kecskemét az idén kimarad

Nem tárgyalnak a bérekről az év első hónapjaiban a kecskeméti Mercedes-gyárban, mivel a szakszervezetek 2018 végén a tavalyi mellett az idei évre is megkötötték az egyezséget a menedzsmenttel. Ennek értelmében két év alatt átlagosan összesen 35 százalékkal emelkedtek a keresetek, emellett a juttatásokat és a bónuszokat is úgy alakították ki, hogy ezek megfeleljenek a munkavállalói elvárásoknak. A legalacsonyabb alapbér így csaknem eléri a bruttó 300 ezer forintot az autóipari óriásnál.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.