Ha a gazdasági növekedés eléri az 5,5 százalékot, akkor 2022 elején visszakapják a befizetett személyijövedelem-adójukat a gyermekes családok, hogy visszatöltsék a válságban elköltött tartalékukat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Világgazdaság mai konferenciáján. Ez 550-580 milliárd forintos összegbe kerülhet a költségvetésnek tájékoztatása szerint. A miniszterelnök hangsúlyozta: a leggazdagabbaknak erre nincs szükségük, tehát az átlagjövedelemnél kellene húzni egy határt. Az eseményen azt is bejelentette: új olcsó hitel segíti a jövőben a kis- és közepes cégeket. Arról is beszélt, hogy 200 ezer forintos minimálbér a cél. Orbán Viktor arról is szólt, hogy válságkezelést nem lehet normatív módon végezni. Elhangzott: ezentúl két operatív törzs lesz: a gazdaság újraindításáért felelős és a társadalmi élet újraindításáért felelős operatív törzs. Az előbbit Szijjártó Péter, míg az utóbbit Novák Katalin vezeti majd.
Visszakapják a befizetett adót a gyermekes családok – jelentette be Orbán Viktor

A miniszterelnök arról is beszélt, a legfontosabb kérdés most az, hogy milyen gazdasági növekedés lehet idén. Igen magas számok hangzottak el, ő azonban óvatosan kezeli a kérdést. Ezért is van az, hogy szeptemberig meghosszabbították a hitelmoratóriumot, mivel óvatos kivezetési forgatókönyvet szeretnének megvalósítani.
Igen lényeges kérdés, hogy a nagy költségvetési hiánnyal mit lehet kezdeni. Tavaly 8,2 százalék volt a hiány, ez idén hét százalék lesz, jövőre 5,9 százalék. A miniszterelnök szerint nem valósítható meg, hogy a hiányt jövőre visszaszorítsák a háromszázalékos maastricti szintre, noha a jegybank ezt szeretné. Később azonban csökkenthet a szint, sőt hosszú távon a cél az, hogy egyáltalán ne legyen hiány.

Új olcsó hitel a kkv-knak
Most kivezetik az NHP Pluszt. Mivel az egy válságkezelő program volt, szeretnének kidolgozni egy újfajta hitelforrást a kis- és középvállalkozásoknak, aminek a kamata maximum 0,5 százalék lehet. Erre szükség van a teljes foglalkoztatottsághoz, a vállalkozásoknak meg kell tudni valósítaniuk a beruházásaikat, hogy több embert foglalkoztathassanak.
Kétszázezres minimálbér
A minimálbérrel kapcsolatban a miniszterelnök megemlítette, hogy a rendszer kétszintű: a garantált bérminimum fontosabb eleme a rendszernek, mint a minimálbér, így ezt célszerű nemzetközi összehasonlításban alkalmazni. Orbán Viktor szerint a kétszázezer forintos minimálbér lehet az elérendő cél, de ezt egyben nem lehet megvalósítani, ezért egy megállapodást szeretnének kidolgozni az érintett gazdasági szereplőkkel a következő évekre. Jelenleg 4,5 millió embernek van munkája, ez csak ötvenezerrel kevesebb, mint 2019 végén, a munkanélkülisége éppen csak 4 százalék fölött van. A cél, hogy az ötvenezer munkahelyet is visszanyerjük, sőt, még újabb ötvenezer jöjjön létre, így elérhető gyakorlatilag a teljes foglalkoztatottság.
Biztonságos gazdaság
Orbán Viktor úgy fogalmazott: a cél az, hogy biztonságos gazdaságot valósítsunk meg hazánkban. Elmondta: a világgazdaság és az európai gazdaság más lesz a válság után, mint előtte; feltehetően nagyobb lesz a biztonságra törekvés, és ehhez természetesen a magyar gazdaságnak, a gazdasági szereplőknek is alkalmazkodni kell, különös tekintettel arra, hogy gazdasága exportorientált.
13. havi nyugdíj
A kormányfő megerősítette: folytatják a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítését. Utalt rá, hogy a jövő évi költségvetésben ennek megvan a fedezete, vagyis 2022-ben a nyugdíjasok a nyugellátások januári összegének 50 százalékát kapják kézhez.
Nem a globális minimáladóra
A globális adóemelésről szólva elmondta: a nagyhatalmak a saját érdekük szerint döntöttek. Mire ebből lesz valami, addigra lehet, hogy több választást is megnyerünk – fogalmazott a miniszterelnök, aki abszurdnak tartja, hogy a világ bármely szervezete megmondja, hogy milyen adó legyen Magyarországon. Az itthoni alacsony vállalati adó nem azért van, hogy adóparadicsomot nyújtsunk, hanem tényleges beruházást hoznak ide – mondta a kormányfő. Aki ezt el akarja venni tőlünk, az a valódi beruházásokat akarja elvenni tőlünk – tette hozzá.
Saját vakcina
Az önvédelem képességét a járvány ellen meg kell teremteni – hangsúlyozta Orbán Viktor. Önellátónak kell lennünk akkor is, ha nincs éppen járvány, a termelésnek és kapacitásnak meg kell lennie – fogalmazott. Kórházi felszerelésből, védekezési felszerelés, gyógyszerből és vakcinából önellátónak kell lennie az országnak, ezért kell kiépíteni a kórházi eszközgyártást, a lélegeztetőgép gyártást és a vakcinagyártást is. A magyar tudósok 2022 végére ígérik a magyar vakcina gyártását – idézte fel Orbán Viktor. A következő járványokra azonban már gyorsabban kell reagálni, gyorsabban kell vakcinát fejleszteni.
Keleti nyitás
A keleti lábunkon is állni kell – fogalmazott a miniszterelnök, mivel a világgazdaság súlypontja a következő években keletre helyeződik át. Japán, Dél-Korea, Kína, Indonézia, Vietnám – ezeken a piacokon kell boldogulni, mert itt lesz pénz – vetítette előre.

Turisztikai üzleti modellváltás
A miniszterelnök a turisztikai szektorral kapcsolatban elmondta: a nagy turisztikai vonzerőt jelentő fővárosok, Párizs, vagy Róma üzleti modelljét megnézve látható, hogy bár ott a külföldiek száma magasabb, de egészségesebb arány van a külföldi és a belföldi turisták között. Budapest turizmusa 90 százalékban külföldiekre, 10 százalékban a magyarokra épül, azonban ez a miniszterelnök szerint nem lesz versenyképes.
Kifejtette: nem fog visszaállni olyan nemzetközi rend, amelyben bármely nagy főváros, amely pénzt akar csinálni a turizmusból, megengedheti magának, hogy „mellőzze a saját polgárait”. Orbán Viktor szerint Budapestnek ki kell építenie olyan turisztikai kapacitásokat is, amelyeket a vidéki magyarok vesznek igénybe. Ehhez egy turisztikai üzleti modellváltást kell végrehajtani – közölte.
Az eseményen kiemelt előadóként Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke arról beszélt: igen gyorsan zajlik a gazdaság újraindítása, és fontos, hogy helyreálljon a pénzügyi egyensúly is. Elmondta: már júniusban kamatot emelhet a jegybank.
Felszólalt Varga Mihály pénzügyminiszter is, aki hangsúlyozta: még az idén elérjük a járvány előtti GDP-szintet.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fizetnél azért, hogy az unió (papíron) ne vásároljon orosz energiát?
Brüsszel tiltása kétszeres piaci gázárakat, növekvő ellátásbiztonsági kockázatokat és a rezsicsökkentés végét jelentené.

Megerősítette Németország lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's
A nagyszabású infrastrukturális és védelmi kiadási csomag várhatóan jelentős pozitív hatást gyakorol a gazdaságra.

Többet költ a magyar fogyasztó, ha nyerhet
A legvonzóbb nyeremény a vásárlási utalvány.

Eredményes volt a fenntartható atomenergiáért testület munkája
Szóba került a spanyol és portugál áramszünet is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Orbán Viktor: Ezért indulnak lejárató akciók Magyarország ellen

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert

Ezért nem szabad vízben főzni a brokkolit

George Simion bejelentése: Románia kártérítést fog követelni Ukrajnától a fegyverszállítások miatt

Sosem találod ki, kit vettek észre a rajongók az új pápa bejelentésén!

Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka

Lezuhant egy helikopter, több katona is meghalt

Borbély Balázs: Nagyon magas volt a fű

Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után

Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze

Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Fizetnél azért, hogy az unió (papíron) ne vásároljon orosz energiát?
Brüsszel tiltása kétszeres piaci gázárakat, növekvő ellátásbiztonsági kockázatokat és a rezsicsökkentés végét jelentené.

Megerősítette Németország lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's
A nagyszabású infrastrukturális és védelmi kiadási csomag várhatóan jelentős pozitív hatást gyakorol a gazdaságra.

Többet költ a magyar fogyasztó, ha nyerhet
A legvonzóbb nyeremény a vásárlási utalvány.

Eredményes volt a fenntartható atomenergiáért testület munkája
Szóba került a spanyol és portugál áramszünet is.