Így írnak ők – Szeptember 12., délután

Lóránt Károly Magyar Hírlap: „Aki az elmúlt évtizedekben, legalábbis a német újraegyesítés óta, figyelte a politikai eseményeket, annak tisztában kell lennie azzal, hogy az orosz-ukrán háború nem azért kezdődött, mert Oroszország meg akarja támadni Európa nyugati felét, hanem azért, mert azt a Gorbacsovnak tett ígéretet, hogy ha az egyesített Németország a NATO tagja maradhat, akkor a NATO egy centit sem terjeszkedik kelet felé, a nyugati hatalmak nem tartották be. A NATO, az orosz tiltakozások ellenére, folyamatosan közelített az orosz határok felé. Ebben a folyamatban az oroszok számára a vörös vonalat Ukrajna NATO tagsága jelentette. Ukrajna NATO-meghívását a 2008-as bukaresti NATO csúcson Európa vezető országai, többek között Franciaország, Németország, Olaszország még ellenezték, de végül beadták a derekukat az angolszász-lengyel követeléseknek. Ugyanebben az időben az ukrán lakosság kétharmada utasította el a NATO-tagságot. és az amerikai héják által támogatott Majdan téri puccs kellett ahhoz, hogy olyan vezetést ültessenek az ukránok nyakára, amelyik elkötelezte magát a NATO tagság mellett, és ezzel egyúttal belevitte Ukrajnát egy olyan háborúba, ami nem ukrán érdekeket szolgál.”

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összes idézet

Kinek milyen a lelke...

Átláthatóság?

Nem fog fájni!

Politikai üldözött

Kinek az érdeke?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.