
Így írnak ők – Szeptember 30., délelőtt
Nagy Attila Tibor Index: „Beröpítheti-e a Szőlő utcai javítóintézet ügye a DK-t a következő parlamentbe? Valós, hiteles bizonyítékok esetén a Fidesz gondba kerülhetne (még mindig élénken él az emlékezetünkben a kegyelmi ügy), a Demokratikus Koalíció pedig hivatkozhatna arra, hogy segített feltárni egy súlyos botrányt. Úgy tűnik azonban, hogy nincs semmilyen bizonyíték kormánytagok bűnösségére, ezek hiányában pedig az ügy könnyen kifulladhat. Jelen állás szerint inkább a DK futott lukra ezzel a témával, és azok is, akik erre hivatkozva támadják a kormányt. A Demokratikus Koalíció megpróbálja napirenden tartani az ügyet, ahogy a Tisza is teszi, ugyanakkor a kormányoldal politikusai visszavágásra készülnek.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.