Így írnak ők – Október 10., délelőtt
Szabó Gergő, Pesti Srácok: „Meg se lepődünk, hogy a hihetetlen meggyőző tagadási fázist a felelősséghárítás követi a zsebmessiásnál. Volt már ilyen és lesz is, de pszichológiailag rendkívül érdekes kórtani eset az egész Tisza Párt működése. Az alternatív valóság, a földi mennyország ígérete, majd a kőkemény és kegyetlen agresszivitás váltakozása azonban kezdi erőteljesen megviselni a magyar társadalom lelkét. Elvégre mi nem vagyunk őrültek, és ilyen hosszan nem is lehet ebben az idegfeszültségben és hazugságban élni. A zsebmessiás azonban megpróbálja, és aki ki mer állni a sorból, aki elfárad, kimerül, kiábrándul, arra lecsap a tanácsköztársasági csapat, a többiek meg fenyegetésben élnek. Az adatszivárgási botrányuknál már meg sem tudjuk számolni, hogy hányadik pofára esésnél tartunk, de lassan a korábbiakat már törli a memóriánk, mert egyszerűen megtelt ilyen ügyekkel. Az a közös az összes szánalmas és primitív ügyben, hogy mindig van egy tagadási fázis, amelyet teljesen önleleplező módon követ egy ellentmondásos sz…rkenési folyamat, egy eszement felelősséghárítás. Aztán, mintha mi sem történt volna, mennek tovább és várják a következő balhét. Na, de ebből most már elég volt.”
Összes idézet
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Így írnak ők
Tovább az összes cikkhezÍgy írnak ők – Március 20., délután
Így írnak ők – Március 20., délelőtt
Így írnak ők – Március 19., délután
Így írnak ők – Március 19., délelőtt
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!