Így írnak ők – Október 13., délután

0

Csizmadia László Civilek.Info: „Hitelekből erősíteni Ukrajna honvédelmét nem lesz kifizetődő. Felesleges az USA vezette NATO erejével szemben izmoskodni. Trump elnök világos üzenetet küldött e téren Spanyolországnak, kizárással fenyegetve őket a NATO-ból. Az Unió országainak és hadseregének erősítése csakis a NATO-val egyeztetett módon történhet és szükséges. A lejárt szavatosságú kontraszelektált uniós vezetők ideje leáldozóban van. Tetszik, nem tetszik, Európa jövője a patriotizmus. A kontinens és hazájuk érdekét képviselők nagyhatalmi státuszba emelhetik az öreg kontinenst. A vérátömlesztés elkerülhetetlen. Európa új vezetői a szövetségen belül, míg elérik céljukat, szigetet képezve összefogással juttathatják békéhez a kontinens lakóit. Fény az alagútban, és a zendülés alapja Andrej Babis, Robert Fico, Orbán Viktor objektivitást sugalló politikája és gazdasági szemlélete, melyhez rövidesen csatlakoztathatóvá fog válni a lengyel köztársasági elnök, Karol Nawrocki, aki már megkezdte a rabszolgaságba taszított lengyel demokrácia visszaépítését. A hanyatló nyugati világ megmentése még nem lehetetlen, Kelet-Közép-Európa lehet erre képes.”

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összes idézet

Csillag cseles, családi csalásról csacsog

Fake news

Kepes hamis énmúltja

Európa jövője a patriotizmus

A woke ideológia mély válsága

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.