Így írnak ők – Október 9., délelőtt

0

Bálint Botond, Pesti Srácok: „Dobrev Klárától Szabó Tímeáig, a rég elfelejtett Momentum-elnököktől a teljesen jellemtelen autós influenszerig mindegyik pontosan tudott és tud mindent mindenféle gyermekbántalmazásokról, de soha nem tettek semmit. A saját bevallásuk szerint sem. Még most is mindegyik úgy tesz, mintha biztos lenne ebben, de a bizonyítékaival egyik sem siet a hatóságokhoz. Juhász Péter is halálosan fel volt háborodva, hogy a hatóságok megkérdezték tőle, milyen alapon is vádol embereket mindenféle szörnyű bűncselekményekkel? Jelen esetben persze nem a címben szereplő emberfajtával van dolgunk, ezek semmiféle gyermekbántalmazásról, pedofil bűncselekményről nem tudnak semmit, vagy ha tudnak, akkor olyanokról bírnak információval, amelyeknek az elkövetőit, a régi barátság okán, semmiképpen nem akarják feljelenteni. De ez már egy másik történet lesz. De a liberális ellenzék által felépített rágalomhadjáratnak lehetne egy olyan haszna, hogy valóban a gyerekvédelemre irányulhatna a társadalom figyelme. A baj csak az, hogy az emberek imádnak szörnyülködni, de nagyon nem szeretnek benne lenni a szörnyűségek felszámolásában.”

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összes idézet

Ágnes, irány a munkaerőpiac

Tét: a külhoniak szavazati joga

Szeretetország

Reaktiválás

Soha nem tettek semmit

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.